Rendőrségi források szerint a huszonhét utast szállító, magyar rendszámú kisbusz felborulása miatt tizenegy személy szenvedett sérüléseket, ezek közül hárman súlyosabbat.
Az első híradásból kiderül, hogy a balesetet egy szlovák kamion okozta. Az értesülést megerősítette az MTI-nek Raluca Seucan rendőrségi szóvivő. Eszerint a Kolozsvártól mintegy 50 kilométerre levő Pusztatopa (Topa) közelében helyi idő szerint 10 óra 45 perckor történt a baleset. Egy utánfutós szlovák kamion vezetője nem tartotta be az előtte haladó jármű mögött a szükséges követési távolságot, emiatt amikor ez utóbbi megállt, a kamionnak hirtelen fékeznie kellett. Ennek következtében az utánfutó átcsúszott az út másik oldalára, amelyen éppen a magyar kisbusz haladt szabályosan a szemközti irányból, és amely az utánfutóval ütközve az út szélén lévő árokba borult.
A helyszínre érkező mentők tizenkét személyt láttak el, hét utas - mindegyik magyar állampolgár - esetében pedig szükségesnek tartották a kórházba szállítást. Horea Simu, a kolozsvári mentőszolgálat főorvosa az MTI érdeklődésére elmondta: tudomása szerint egy közülük nem kívánt kórházba vonulni, így a baleset helyszínéről csak hét embert vittek a kolozsvári baleseti kórházba. A főorvos úgy tudja, egyikük combnyaktörést, egy másik alkarcsont-törés szenvedett, egy harmadik pedig agyrázkódást kapott. Őt tomográfiai és idegsebészeti vizsgálatnak kell alávetni. A többi utasnak csak kisebb fejsérülései vannak - mondta a főorvos.
Buszbaleset Kolozsvár közelében: magyar sebesültek
Magyar állampolgárok sebesültek meg pénteken Kolozsvár közelében egy magyarországi autóbuszt ért balesetben.

Itt az ideje megszüntetni a szállodai svédasztalos reggelit?
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
„Úgy voltunk vele, hogy Orbán Viktor megvéd minket” – megrázta a kárpátaljai magyarokat a munkácsi rakétatámadás
Földes András riportja Munkácsról.
Kéri László: Sulyok Tamás bukhat, durva konfliktusok jöhetnek a Tisza szigeteken belül – Fülke
Magyar Péter: Úgy hallom, hogy Nagy Márton távozik
Havi 13 milliárdos veszteséget okoz a kereskedőknek az árrésstop, elbocsátások jöhetnek a boltokban
Hat diák a tengerbe fulladt egy iskolai kiránduláson Egyiptomban
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Forgatás közben halt meg az Emily Párizsban rendezőasszisztense
Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között
A „mocskos Fidesz” nem kritika, hanem politikai uszítás – véli a fiatalokért felelős államtitkár
Így maradhatunk fittek akár 100 év felett is anélkül, hogy edzőterembe járnánk
Egy legendás hang, amelyre több generáció emlékszik: így működött a betárcsázós internet
Felfüggesztette a kereskedelmi csomagok kézbesítését Amerikába több európai posta
Két Fülöp-szigeteki vendégmunkás is perel, mert ki akarják őket utasítani Magyarországról
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.