Magyarországon is kimutatták az új influenzavírust, mégpedig egy brazil állampolgárnál; a férfi időközben meggyógyult - közölte az MTI-vel Székely Tamás egészségügyi miniszter pénteken. A brazil férfi Egerben lett beteg, beutalták a helyi kórházba, ahol mintát vettek tőle, ami negatív volt. A mintát elküldték az Országos Epidemiológiai Központba. Ott a további laboratóriumi vizsgálatok kimutatták a H1N1 vírust a szervezetében - mondta.
A brazil állampolgárságú férfi New Yorkban él és három nappal ezelőtt turistaként érkezett Magyarországra. Akkor még nem volt beteg. Később belázasodott, s felső légúti tünetekkel háziorvoshoz fordult. Az orvos megvizsgálta és tünetei alapján beutalta az egri kórházba. A brazil fiatalember időközben meggyógyult. Felvették vele a kapcsolatot, hogy segítségével felkutassák azokat az embereket, akikkel betegsége alatt találkozott - mondta a miniszter.
H1N1: az első magyarországi vírushordozó
Magyarországon kimutatták az új influenzavírust egy brazil állampolgárnál - közölte az MTI-vel Székely Tamás egészségügyi miniszter.
Állami bankok adtak 126 milliárdot a választások előtt Szíjj László afrikai projektjére – ez volt a kormányszóvivői tájékoztató
Magyar Péter: A kormány négy ügy miatt tett feljelentést, összesen 1000 milliárd forint érintett
Petri Lukács Ádám: Bűnösök közt bűnös, aki bűnös
Havasi Bertalan követeli vissza a szervereket – jogszerű volt-e a Fidesznél a lefoglalás, és mi rá a magyarázat?
100 dollár felé ment az olaj hordónkénti ára, miután a hútik is támadásba lendültek
„Amikor épp nem halálfélelmem volt, nagyon jól szórakoztam” – végigmentünk a Tour de France sprintszakaszán
Videó: Orbán Viktor fapadosra ült, egy nő elsírta magát, úgy meghatódott tőle
Závecz: A Tisza elérte, amire egyetlen párt sem volt képes az elmúlt 36 évben
A Fidesz elnöksége attól tart, hogy a tagok kétharmadát elvihetik vezetőszáron
Kármán András elárulta, mekkora mínuszt jelent a költségvetésben a vényköteles gyógyszerek áfamentessége
Lefagytak, amikor meglátták a felvételeket: felajánlotta lemondását a pécsi klinika igazgatója, miután munkatársai megvertek egy beteget
Az unalom nem ellenség: így indíthatja be a kreativitást
Megvan a Klebelsberg Központ új vezetője
Több mint két évtizede foglalkozik az oktatási rendszerrel.
A Vidéki prókátor üzent a Fidesznek: Egy bocsánatkérés jólesne
Vígan üzemel a náci kocsma Budapesten, a rendőrség egy éve nyomoz
A VII. kerületi Nordic Sunnal szemben tiltott önkényuralmi jelkép használata miatt indult eljárás.