A tiszaszalkai tetemet még szombaton vették észre a folyóban, s az elhunytat azóta már azonosították, egy középkorú olcsvaapáti asszony veszett a Tiszába. Az elhunyt eltűnését néhány nappal korábban jelentették be a rendőrségen. A nő halálát az előzetes szakvélemény szerint vízbe fulladás okozta, bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel az ügyben.
Egy 56 éves, Dombóvár környéki férfi holttestét találták állampolgári a Dombóvárhoz tartozó mászlonypusztai horgásztóban, az elhunyt nem bűncselekmény áldozata lett - közölte keddena dombóvári rendőrkapitányság. A testet állampolgári bejelentés nyomán a tűzoltók emelték ki hétfőn a tóból. A helyszínen az orvos kizárta az idegenkezűséget, a rendőrség rendkívüli haláleset miatt közigazgatási eljárás keretében folytat vizsgálatot.
Holttestek a vízben Tiszaszalkánál és Dombóváron
Holttestet találtak a Tiszában Tiszaszalkánál - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság. Dombóvár mellett ugyancsak holttestet találtak egy halastóban.
Állami bankok adtak 126 milliárdot a választások előtt Szíjj László afrikai projektjére – ez volt a kormányszóvivői tájékoztató
Magyar Péter: A kormány négy ügy miatt tett feljelentést, összesen 1000 milliárd forint érintett
Túszejtés Bajorországban: egy ember meghalt, többen a bankfiókban rekedhettek
Petri Lukács Ádám: Bűnösök közt bűnös, aki bűnös
Havasi Bertalan követeli vissza a szervereket – jogszerű volt-e a Fidesznél a lefoglalás, és mi rá a magyarázat?
Marilyn Manson Budapesten megmutatta: őt csak egyetlen ember képes eltörölni
Videó: Orbán Viktor fapadosra ült, egy nő elsírta magát, úgy meghatódott tőle
Závecz: A Tisza elérte, amire egyetlen párt sem volt képes az elmúlt 36 évben
A Fidesz elnöksége attól tart, hogy a tagok kétharmadát elvihetik vezetőszáron
Kármán András elárulta, mekkora mínuszt jelent a költségvetésben a vényköteles gyógyszerek áfamentessége
Lefagytak, amikor meglátták a felvételeket: felajánlotta lemondását a pécsi klinika igazgatója, miután munkatársai megvertek egy beteget
„Amikor épp nem halálfélelmem volt, nagyon jól szórakoztam” – végigmentünk a Tour de France sprintszakaszán
A test 90 felett is képes fejlődni: mit tanulhatunk a százéves sportolóktól?
Megvan a Klebelsberg Központ új vezetője
A Vidéki prókátor üzent a Fidesznek: Egy bocsánatkérés jólesne
Vígan üzemel a náci kocsma Budapesten, a rendőrség egy éve nyomoz
Önkényuralmi jelkép használata miatt indult eljárás.