Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is, és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A kormányfő szerint azonnal csődbe vinné a költségvetést, ha az ellenzék beváltaná összes "megszüntetjük-visszavonjuk" ígéretét. Bajnai Gordon nyilatkozata az Inform Média három lapjában - az Észak-Magyarországban, a Kelet-Magyarországban és a Hajdú-bihari Naplóban - jelent meg.
A miniszterelnök úgy vélekedett, hogy javult az ország helyzete az elmúlt ötven napban. A magyar államcsőd kockázatát jelző nemzetközi pénzpiaci mutató a felére zuhant, és ez megmutatkozik a forintárfolyam jelentős javulásában is, ami egymilliónál is több család számára jelenti a hiteltörlesztő részletek csökkenését. Ez pillanatnyilag törékeny eredmény, és lesznek még hullámvölgyek, de a helyzet hosszabb távon is javulni fog az elhatározott gazdasági lépések következetes végrehajtásával - mondta Bajnai Gordon.
A kormányfő leszögezte: amikor miniszterelnökké jelölték, világossá tette, hogy a tisztséget és a feladatot egy évre vállalja. A következő választáson így nem indul, a mostani időszakon túlmutató politikai vagy miniszterelnöki ambíciója nincsen.
Arra a kérdésre, hogy kitart-e addig a mögötte álló frakciók támogatása, különösen ha az EP-választás kudarc lesz az MSZP és az SZDSZ számára, Bajnai Gordon úgy válaszolt: nem látja okát, hogy bárki is kihátráljon a kormány mögül most, amikor a munka első eredményei kezdenek megmutatkozni.
A kormányfő úgy vélekedett, ha az ellenzék összes "megszüntetjük-visszavonjuk" ígéretét beváltaná, az a legszerényebb számítások szerint is azonnal csődbe vinné a költségvetést. "Ezt ők sem akarhatják, tehát a nyilatkozataikat tekintsük inkább választási propagandának" - közölte Bajnai. Amennyiben kormánya végrehajtja a programját, akkor az elkövetkezendő két évben az unió országai között azon harmadba kerül Magyarország, amely a legkevesebb költségvetési hiányt tudhatja magáénak.
Az euró bevezetésével kapcsolatban a kormányfő kijelentette: nem jósol sem dátumot, sem árfolyamot, ám a kormány mindent elkövet annak érdekében, hogy minél hamarabb sikerüljön a közös fizetőeszközt bevezetni.
Arra a kérdésre, hogy mit gondol a most zajló belpolitikai vitáról, Bajnai Gordon kijelentette: kampány van, ezt tudomásul kell venni. "Nem vagyok sértődékeny, és kizárólag az érdemi munkára koncentrálok. Az a fajta nem tényszerű, sokszor demagóg, felelőtlen vitastílus, ami ma uralja a magyar politikai életet, nem most alakult ki, sajnos ez az elmúlt évtizedek terméke. Létezik ez természetesen más országokban is, de nem terheli ilyen mértékben a közbeszédet, nem telepszik rá a családok mindennapi életére" - tette hozzá a kormányfő.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is, és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.