A táblabíróság augusztus 30-ig adott időt a Fővárosi Bíróságnak, hogy pótolja a hiányosságokat - mondta a lapnak Mohácsy Zsuzsanna, a Fővárosi Ítélőtábla elnökhelyettese.
Az ügyészség még 2008 decemberében nyújtotta be vádiratát a főszerkesztő ellen egy bírákat és ügyészeket rágalmazó, 2006 októberében több alkalommal frissített cikk miatt - emlékeztet a Népszava.
Áll a kuruc.info-per
Felterjesztési hiányosságok miatt visszakerült a kuruc.info főszerkesztőjével kapcsolatos, bírói kizárásokra vonatkozó ügy a Fővárosi Bíróságra - értesült a Népszava.
Magyar Péter: A kormány négy ügy miatt tett feljelentést, összesen 1000 milliárd forint érintett
Havasi Bertalan követeli vissza a szervereket – jogszerű volt-e a Fidesznél a lefoglalás, és mi rá a magyarázat?
Répássy azzal riogatott, hogy Orbántól már a pártelnöki posztot is elveszi a Tisza, de kiderült, hogy benézte
A Fidesz elnöksége attól tart, hogy a tagok kétharmadát elvihetik vezetőszáron
A Transparency perelt, az ÁSZ vizsgálódik, látszanak az összefonódások a közpénzes magántőkealapok mögött álló személyek között
A megszállottság ára és az emberi furcsaság diadala – két különleges film Karlovy Varyból
Százmilliós jutalék, privatizáció és 450 milliós NKA-támogatás is gazdagította a fideszes Kocsis Máté személyi titkárának cégeit
Németh Balázs szerint egy kopott használt autónál nem lehetett több Orbán amerikai utazása
„Ilyen az, amikor Budapesten tervezik a Balaton jövőjét” – Navracsics Tibor beszólt Vitézy Dávidnak
Meghalt a férfi, aki egy százhalombattai rendőri intézkedés után kómába esett
Lefagytak, amikor meglátták a felvételeket: felajánlotta lemondását a pécsi klinika igazgatója, miután munkatársai megvertek egy beteget
Az unalom nem ellenség: így indíthatja be a kreativitást
Áfamentessé teszi a kormány a vényköteles gyógyszereket szeptembertől
Csak Felcsúton keresztül több mint 3 milliárd forint folyt tavaly az erdélyi fociakadémiákhoz
Karácsony óta a Heim Pál kórházban él egy hatéves gyerek, akit a családja bántalmazott
Meghalt egy 18 éves magyar túrázó, 150-200 métert zuhant a Nordkette-hegységben
Eltévedt a háromfős társaság, miután leállt a navigációs program.