szerző:
MTI

Fodor Gábor lemondását tudomásul veszik, további párton belüli tisztújításokat azonban nem tartanak indokoltnak - ismertette a párt budapesti választmánya elnökségének állásfoglalását a testület elnöke.

Boruzs András elmondta: a kerületi elnökök nagy része is egyetértett azzal az állásfoglalásukkal, hogy sem az országgyűlési frakció vezetésének, sem az országos ügyvivői testület tagjainak nem kell lemondaniuk.  Nem lenne ugyanis célszerű az, hogy hónapokon át személyi kérdésekkel foglalkozzanak. Ennél sokkal fontosabb ugyanis az, hogy az SZDSZ megújítására koncentráljanak, s visszatérjenek a párt rendszerváltáskori gondolatiságához. 
   
Boruzs András úgy vélte, hogy az EP-választáson a szavazók egyértelműen kinyilvánították véleményüket a szabaddemokraták elmúlt három évi kormányzati szerepvállalásáról. Rámutatott, hogy csakúgy mint korábban a sikerekért, így most a kudarcért is közös a felelősségük. 
   
Az SZDSZ budapesti elnöke szerint most arra van szükség, hogy őszintén szembenézzenek a választási kudarchoz vezető okokkal. Ezt követően pedig közösen dolgozzanak a párt választott szervei az SZDSZ megújítása, megerősítése érdekében. Meggyőződésük, hogy Magyarországnak szüksége van egy hiteles és értékhű liberális pártra.
   
Fodor Gábor vasárnap este ajánlotta fel lemondását, miután kiderült, hogy az SZDSZ nem küldhet képviselőt az Európai Parlamentbe.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Itthon

Fodor: kétmillió magyar nem maradhat képviselet nélkül

Kétmillió ember nem maradhat képviselet nélkül, viszont az a kirekesztés és gyűlölet, amely egyes erők politikájává vált, azt eredményezné, hogy egész társadalmi csoportok kerülnének perifériára - mondta szombati budapesti sajtótájékoztatóján Fodor Gábor.

MTI Itthon

Fodor: a Jobbik neonáci párt

A Jobbik neonáci párt, ezt bizonyította a múlt hétvégi - holokauszttagadó - megmozdulás is - mondta szerdai sajtótájékoztatóján Fodor Gábor. Az SZDSZ elnöke kijelentette, hogy a Magyar Gárda a Jobbik párthadserege, méghozzá olyan párthadsereg, amelynek léte alkotmányellenes.

MTI Itthon

Fodor: az SZDSZ egységesen Bajnai programja mellett

Fodor Gábor szerint a szabad demokraták frakciója a Bajnai-program mellé fog állni, és azok a képviselők is támogatni fogják a válságkezelő csomag elfogadását, akik előzőleg nemmel szavaztak a személyi kérdések kapcsán - ezt a pártelnök mondta az SZDSZ frakcióülését követően.

Nem csak olcsó, de egészen erős is az új zsebszámítógép, amire 4K-s monitort is köthet

Nem csak olcsó, de egészen erős is az új zsebszámítógép, amire 4K-s monitort is köthet

Barát vagy ellenség: minden, amit az UV-sugarakról tudni érdemes

Barát vagy ellenség: minden, amit az UV-sugarakról tudni érdemes

Német államfő: nem szabad alábecsülni a szélsőjobboldali terror veszélyét

Német államfő: nem szabad alábecsülni a szélsőjobboldali terror veszélyét

Roth: Cinikus feltételezés, hogy a németek üzleti érdek miatt nem elég kemények Orbánnal

Roth: Cinikus feltételezés, hogy a németek üzleti érdek miatt nem elég kemények Orbánnal

Nem használhatják a tachográfot

Nem használhatják a tachográfot

No sport - Nissan Micra N-Sport teszt

No sport - Nissan Micra N-Sport teszt