Lendvai: egy új, fiatal arcra van szükség!

Lendvai Ildikó szerint egy "új, fiatal arcot" kell keresni a párt 2010-es miniszterelnök-jelöltjének.

  • MTI MTI
Lendvai: egy új, fiatal arcra van szükség!

Olyan új korszak előtt állunk, egy olyan új világot kell majd berendeznünk a válságból való kilábalás után, "hogy azt javaslom, új arcot keressünk a párt miniszterelnök-jelöltjének" - mondta az MSZP elnöke a párt kongresszusát előkészítő szegedi tanácskozás előtt tartott sajtótájékoztatón.
 
Lendvai Ildikó úgy látja, olyan jelöltre van szükség, aki nem a semmiből jön, de jelképezni tudja az új korszak új kihívásait. A politikus közölte, pártelnökként a legfontosabb feladatának azt tartja, hogy ezt az új személyt segítsen megtalálni a baloldali közösségnek.

Az MSZP választási felkészülésének menetrendjét, s azt, hogy milyen típusú embert keres a párt miniszterelnök-jelöltjének, a kongresszusi vitában kell véglegesíteni - tudatta Lendvai Ildikó. A szocialista pártnak a kongresszuson komoly és konkrét javaslatokat kell tennie a kormánynak a 2010-ig terjedő időszakra, éppen azért, hogy az MSZP kínáljon megoldást a "Jobbik által feltett és agresszív módon megválaszolt kérdésekre" - fogalmazott a pártelnök.
 
Olyan kongresszusi javaslatot kell összeállítani, amely a kisember számára megfogható intézkedéseket tartalmaz egyrészt a közbiztonság erősítésére, másrészt a válság idején különösen fontos szociális intézkedések további bővítésére - hangsúlyozta Lendvai Ildikó.
 






Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.