szerző:
MTI

Pokorni Zoltán szerint minél hamarabb fejeződik be a Gyurcsány-Bajnai-korszak, annál hamarabb szűnik meg az az ok, amely elősegítette a Jobbik térnyerését.

Minél hamarabb véget ér a Gyurcsány-Bajnai-korszak, minél hamarabb véget ér ez a kínosan hosszúra nyúló agónia, annál hamarabb szűnik meg a radikális erőket felhajtó energia is - mondta a Fidesz alelnöke a párt XXIII., tisztújító kongresszusán.
   
A politikus szavai szerint "a valóság felszínre törésével" magyarázható a a Jobbik sikere. A Jobbik valóságos problémákat vetett fel, ami annyit jelent, hogy nem a Jobbik kérdéseivel, hanem a válaszaival van baj. A válaszaik viszont elfogadhatatlanok, leegyszerűsítők, otrombák és múltba fordulók - tette hozzá.
   
Pokorni szerint a Jobbik mögött álló emberek elkeseredéséből, kilátástalanságából, valamint a válságból fakadó feszültségeket csak egy jó kormányzás tudja majd feloldani. Azt üzenik az elkeseredett embereknek - akik a szélsőségekben, a Jobbikban látják érdekeit megvédőjét -, hogy jöjjenek közéjük, hiszen gondjaikat nem a Jobbik, hanem a Fidesz fogja megoldani. Közölte: sokáig azt hihettük, hogy Magyarország egy következmények nélküli ország, ám mára kiderült, hogy nem az. A demokrácia malmai lassan őrölnek, de végül mégiscsak lesznek következmények, végül mégis megmérettetik kinek-kinek a súlya.
   
A múlt hétvégén ezt történt - állapította meg Pokorni Zoltán. A kormány megmérettetett és könnyűnek találtatott - jelentette ki az EP-választás eredményére utalva. A politikus kitért az elmúlt évek kormányzására, amelyről úgy vélekedett: ez az időszak megmutatta, hogy a szocialisták és a liberálisok morálisan alkalmatlanok a kormányzásra, mert kormányzásuk alatt a "lopás, a hazugság lett úrrá az országban", és alkalmatlanok szakmai szempontból is, hiszen olyan intézkedéseket hoztak, amelyek nem az emberek, nem az ország érdekeit szolgálja. 
   
"Mindent elrontottak, amihez csak hozzányúltak" - fogalmazott Pokorni Zoltán. Közölte: a Fidesz 1998 és 2002 között már bebizonyította, hogy alkalmas a kormányzásra. Azzal kapcsolatban, hogy a polgári kormány mit tesz majd másként, jobban az eddigi kormányzásnál, Pokorni Zoltán azt mondta: mindenekelőtt a kormányzás tisztességét kell majd helyreállítani.  "Nem szórjuk az adófizetők pénzét, az oktatás terén a kulcs az ember lesz. Jó tanárok kezébe kívánjuk adni a gyerekeket, s a kormány feladata az oktatás feltételeinek biztosítása lesz" - mondta. Hozzátette: a jelenlegi kormánnyal szemben ők nem akarják felszámolni a falvakat, sőt, biztosítani kívánják a falvak lakóinak az európai lét feltételeit is.    
   
A "turult nem adjuk" - jelentette ki a Fidesz alelnöke a XII. kerületi polgármestereként a kerületben álló turulszobor körüli jogvitákra célozva. Mint mondta, Magyarország 3200-nál is több önkormányzat van, s mindegyik önállóan dönti el, hogyan emlékezik halottaira. Kivéve 23 önkormányzatot, amelyeknek van egy gyámjuk, s "ezt a gyámot Demszky Gábornak hívják". A politikus nyilvánvaló politikai szándékként értékelte a fővárosi közgyűlés döntését a turulszoborral kapcsolatban. Úgy vélte, ezeknek a politikusoknak magával a szimbólummal, a turullal van problémájuk. Mint Pokorni Zoltán mondta: kérdés, szabad-e "kidobni" olyan nemzeti szimbólumokat, mint az árpádsáv vagy akár a turulmadár, csak azért, mert volt 25 év, amikor "meggyalázták" azokat. 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Itthon

„A szocialisták felélték a holnapot és a mát”

A szocialisták felélték a holnapot, hogy hatalomhoz jussanak, és felélték a mát, hogy hatalomban maradhassanak - mondta Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke a párt XXIII., tisztújító kongresszusán szombaton Budapesten.

hvg.hu Itthon

Egy a zászló? A Fidesz-álom vége

Bármilyen eszközzel is próbálkozott a Fidesz, nem sikerült magához csalnia a Jobbik szavazótáborát. Ez, amellett, hogy az egységes jobboldal stratégiájának kudarcát jelenti, teljesen új válaszokat igényel a Fidesztől. Az őket övező elvárásokat azonban éppen saját maguk növelték olyan szintre, hogy csalódást okozhatnak. Krekó Péter politikai elemzőt kérdeztük.

MTI Itthon

A Fidesz levelet küld az MSZP-seknek

A Fidesz-vezérkar alcsúti tanácskozásáról kiszivárgott információk szerint a párt várhatóan nyílt levélben fordul a szocialista képviselőkhöz azzal, előre hozott választásokra van szükség - olvasható a Népszabadságban.

MTI Itthon

A Fidesz elnöksége Alcsúton tanácskozik

A Népszabadság úgy értesült, hogy a Fidesz Alcsúton tartja kétnapos elnökségi ülését, amelyen elemzik az európai parlamenti választások eredményét, és kialakítják a következő hónapok stratégiáját - olvasható a napilap keddi számában.

MTI Itthon

Megkezdődött a Fidesz kongresszusa

A Himnusz eléneklésével kezdődött el a Fidesz XXIII. tisztújító kongresszusa szombaton délelőtt Budapesten, a tanácskozáson várhatóan megerősítik majd a szocialistáknak címzett követeléseket, valamint újraválasztják Orbán Viktor pártelnököt és a négy alelnököt.

Szeretettel Bécsből: Ausztriában az állam fizeti a wellnesst, de csak ha komolyan veszik

Szeretettel Bécsből: Ausztriában az állam fizeti a wellnesst, de csak ha komolyan veszik

Radar360: Fideszes csapat szereli le Hadházyt, EU-s kirúgással fenyegetnek

Radar360: Fideszes csapat szereli le Hadházyt, EU-s kirúgással fenyegetnek

Doku360: "Nem izgat a halál, nincs hiányérzetem, mert repülős voltam"

Doku360: "Nem izgat a halál, nincs hiányérzetem, mert repülős voltam"

Összeházasodott Napóleon és az utolsó magyar király leszármazottja

Összeházasodott Napóleon és az utolsó magyar király leszármazottja

Hazárdjáték részesének érzik magukat a volt Vajna-cég kisrészvényesei

Hazárdjáték részesének érzik magukat a volt Vajna-cég kisrészvényesei

Kövér: Sajtószabadság van, nagyobb is, mint kellene

Kövér: Sajtószabadság van, nagyobb is, mint kellene