Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A lakáshitelesek megsegítéséről döntött az Országgyűlés hétfőn; a Ház 191 igen, 1 nem és 15 tartózkodó szavazat mellett fogadta el a nehéz helyzetbe került lakáshitelesek védelméről szóló törvény módosítását.
Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium államtitkára hangsúlyozta: azoknak az adósoknak szeretnének segíteni, akik nehéz helyzetbe kerültek, de valamennyit képesek törleszteni a tartozásukból. Hozzátette: a törvény elővásárlási jogot biztosít az önkormányzatoknak a kényszerértékesítés alá volt ingatlanoknál, így a tulajdonosok bérlőként továbbra is a lakásban maradhatnak.
Nemcsak a munkanélküliek, hanem a munkahellyel rendelkező, de megrendült anyagi helyzetű adósok is kaphatnak átmeneti könnyítést a törlesztésre, az önkormányzatok pedig elővásárlási jogot kapnak a hitelüket fizetni nem tudó tulajdonosok lakásaira, feltéve, hogy utána nekik adják bérbe - ezek a legfontosabb szabályai a hétfőn elfogadott törvénymódosításnak. A korábbi szabályozást kiegészítették azzal, hogy nem munkanélküli adósok is kaphatnak könnyítést, ha átmenetileg megváltozott anyagi helyzetük.
Áthidaló kölcsönt akkor kérhetnek a banktól, ha a lakáscélú kölcsön törlesztőrészletének és a háztartás nettó jövedelmének hányadosa legalább 25 százalékkal meghaladja az első - eredetileg felvett kölcsön - havi törlesztést. Ezekben a kedvezményekben az részesülhet, akinek a kölcsöne - felvételkor - nem volt több 10 millió forintnál, öt főnél nagyobb háztartás esetében 20 millió forintnál, a lakása pedig - szintén akkor - nem ért többet 30 millió forintnál. Ugyanezeket a szabályokat kell alkalmazni a lízingelt lakásokra is. A könnyítési szabályokat jóvá kell hagynia az Európai Bizottságnak is, csak ezt követően léphetnek hatályba.
A gyorsított eljárással - a benyújtástól számítva nem egészen két hét alatt - elfogadott törvény szerint az önkormányzatot az árverésen és az azon kívül értékesített lakásokra is megilleti az elővásárlási jog. Árverésen nem kell licitálnia az önkormányzatnak, a leütéskori áron juthat hozzá a lakáshoz. A részletszabályokból arra lehet következtetni, hogy a jogalkotó kerülni akarja az árverést, mivel annak kezdetéig a hitelező bank és a fizetni nem tudó adós megállapodhat az árverésen kívüli értékesítésben. Ennek feltétele, hogy megállapodjanak az eladási árban. Az eladás elektronikus közzététele - éppen emiatt - 30 napról 60 napra hosszabbodik.
Az önkormányzatok felkészülésére 60 napot ad a törvény; ha megveszik a lakást, azt csak a korábbi tulajdonosnak adhatják bérbe, mégpedig az önkormányzati lakásrendeletben foglaltak szerint: ha szociális bérlakásra jogosult, akkor úgy, ha piacira, akkor pedig az arra megállapított feltételekkel kapja bérbe a lakást. A törvény - néhány rendelkezés kivételével - a kihirdetését követő napon lép hatályba.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.