Tájékoztatásuk szerint a Margit híd felújításával összefüggő kérdésekkel Demszky Gábor főpolgármester indítványára Becker László főmérnök szóbeli előterjesztése alapján foglalkoztak. Csakúgy, mint egy hete, ezúttal sem véglegesítette álláspontját a kabinet arról, hogy milyen beruházások halasztásával vagy lemondásával teremtenék elő a Margit híd felújításához szükséges plusz 15 milliárd forintot.
A tartalékkal együtt tervezett 14,8 milliárd forint mérnökárat jelentősen meghaladó árajánlatokat nyújtott be a közbeszerzésre jelentkező két cégcsoport. Emiatt az előzetes becslések szerint további 15 milliárd forintot kellene előteremtetnie a fővárosi önkormányzatnak - jegyezte meg Nyáry Krisztián. A Városháza kommunikációs igazgatója elmondta azt is, hogy a szakértők az 1-3-as villamosvonal meghosszabbításának és az M-5-ös Ipacsfa közútépítés egy részének későbbre halasztását vizsgálják. Néhány, korábban tervezett kerékpárút-építés költségét pedig uniós forrásokkal váltanák ki. Így összességében 17 milliárd forintot lehetne megtakarítani. Erről és az esetleges egyéb alternatívákról jövő hétfőn a kabinet, csütörtökön pedig a közgyűlés tárgyal.
Továbbra sem tudni, honnan lesz pénz a Margit híd felújítására
A Margit híd felújítására kiírt közbeszerzés jövő szerdai eredményhirdetésének 30 napos elhalasztását kezdeményezi a Főpolgármesteri Kabinet, mivel a rekonstrukcióhoz szükséges plusz pénzről csak egy nappal később tárgyal a Fővárosi Közgyűlés - tudta meg az MTI a kabinet keddi ülésének részvevőitől.

„Ehhez hasonló kihallgatásokat látott már a magyar történelem” – itt van Karácsony Gergely nyilatkozata, amit a rendőrségen tett
Die Welt-kommentár: Ennek az EU-nak vége
Megható, miről posztolt utoljára Kathi Béla
Meghalt Kathi Béla világbajnok testépítő
Magyarországon több bankadót fizet az Erste, mint a többi országban összesen, de van, amiben a magyar piac a legjobb
Ötpárti parlamentet jósol és stabil Tisza-előnyt mér a Republikon friss kutatása
Készülhetünk a dugókra: egy hónapig lezárások lesznek az M0-son Törökbálintnál
A Mohu csökkenteni akarja a palackdíjakat a nagy boltoknál
„A lakásvásárlás mindenkinek drágább lesz” – több sebből vérzik az Otthon Start a rászorulókat segítő szervezet szerint
Marabu Féknyúz: Hálátlan fiatalok
Nem jön az EU-pénz, alternatív forrásokat keres a MÁV-nak Mr. Oroszország
Rossz hír a dohányosoknak: jövedékiadó-robbanás jön az EU-ban
Egyes termékeknél a javasolt emelés meghaladja az 1000 százalékot.