Több mint 70 állami cégvezető tett eleget Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök tavalyi kérésének, és utalta vissza tavalyi prémiumát. Gyurcsány Ferenc 2008. október 30-án utasította a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanácsot (NVT): 2009-ben ne fizessen prémiumot, jutalmat az állami vállalatok vezetőinek, és kérte, hogy a cégek vezetői mondjanak le 2008-as jutalmaikról. Az indok azt volt, hogy a válság idején a vállalatok vezetőinek is nagyobb részt kell vállalniuk a terhekből.
Az MNV Zrt. tájékoztatása szerint az állami vállalatok vezetői 2008 december végén a írásos nyilatkozatot adtak arról, hogy csatlakoznak a programhoz, de a számviteli törvény értelmében a vállalatok beszámolóit május 31-ig fogadta el a vagyonkezelő.
A prémiumok kifizetése május 31-e után kezdődött - a vezetők teljesítményének értékélését követően -, és jelenleg is folyik. A vezetők akkor tudják utalni a felajánlásokat, amikor megkapták a prémiumot, így most már folyamatos a prémiumok visszautalása.
A kormány év eleji tájékoztatása szerint a vezetői felajánlásokat a Magyar Államkincstárnál külön erre a célra létesített számlára lehet küldeni.
Százmillió forint jutalmat utaltak vissza eddig állami cégvezetők
Eddig 100 millió 800 ezer forint gyűlt össze abból, hogy az állami vállalatvezetők visszautalták 2008-as jutalmaikat - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.
Már meg is van a Paks II. új vezérigazgatója
Magyar szerint Tuzson inkább keressen egy jó védőügyvédet a bírák és ügyészek fenyegetése helyett
Bomlik a korábbi lengyel jobboldali kormánypárt
A válság a Jog és Igazságosság pártban már érett egy ideje.
Ez az egyik titka a sikertelen fogyókúráknak
Elméletben a fogyás egyszerűnek tűnik: kevesebb kalóriát kell bevinni, mint amennyit felhasználunk. A gyakorlatban azonban az evés nem puszta matematika.