szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Holttestet találtak a Tiszában Tiszakanyárnál, az ismeretlen férfi több napja fulladhatott vízbe - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.

A holttestet egy horgász találta meg kedden a tiszakanyári híd közelében. Bűncselekményre utaló nyomot az első vizsgálat nem tárt fel. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében tisztázza a haláleset körülményeit, illetve végzi az elhunyt személyazonosságának a megállapítását.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
MTI Itthon

Eltűnt egy fiú a Tiszában

Elmerült egy fiatalember a Tiszában Vásárosnaménynál, a folyóban sodródó személyt a horgászok csónakkal próbálták kimenteni, de szem elől tévesztették - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.

Ez az óra folyamatosan méri, hogy van-e láza

Ez az óra folyamatosan méri, hogy van-e láza

A kormány kiszervezte a 9 millió euróért megvásárolt szlovéniai wellnessközpontot is

A kormány kiszervezte a 9 millió euróért megvásárolt szlovéniai wellnessközpontot is

Nem szállít Magyarországra az európai Amazon, a kiskereskedelmi különadó lehet az oka

Nem szállít Magyarországra az európai Amazon, a kiskereskedelmi különadó lehet az oka