„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Újabb második világháborús tüzérségi eszközt találtak szombaton Budapesten, ezúttal a X. kerületben; két lakóházat érint a körzetzárás.
Tószegi Péter, a HM sajtóügyeletese elmondta: a tűzszerészek még vizsgálják, hogy pontosan mit találtak a Gőzmozdony utca és a Sibrik Miklós utca kereszteződésében, egy építkezésen. A szakemberek úgy határoztak, hogy kétszáz méteres sugarú körben lezárják a területet, ami két lakóházat, egy benzinkutat és két közértet érint.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Több szempontból is hasonló a három évvel ezelőtti durván száraz nyárhoz az idei kiindulóhelyzet.
Eltűnhet a Revolut egyik előnye, ha a cég számára kellemetlen módon értelmezik a nemrég elfogadott, Sulyok Tamás aláírására váró törvényt.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Rendkívül értékes lehet a Magyar Stratégiai Zrt. nevű cég tulajdonában álló ingatlan.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.