A Sólyom László által az Országgyűlésnek megfontolásra visszaküldött jogszabály négy ponttal egészül ki, ezek között szerepel a bölcsődei, óvodai férőhelyek bővítése - közölte a politikus. Hozzátette: a regionális operatív programokban mintegy 13 milliárd forintot biztosítanak az önkormányzatoknak arra, hogy pályázzanak férőhelybővítésre.
Korózs Lajos azt mondta, vállalják az ellátórendszer szabályozásának módosítását, hiszen a legtöbb szabály a hatvanas évektől van hatályban. Ugyancsak vállalja a kormány a gyermek két- és hároméves kora között az édesanyák számára a közszférában a kötelező részmunkaidő bevezetését - mondta a politikus.
A közszférában kötelező négyórás foglalkoztatásról közölte: az édesanyáknak fel fogják ajánlani ezt a lehetőséget, de ha nem tartanak rá igényt, azaz nyolc órát akarnak dolgozni, akkor erre is lehetőségük lesz.
Korózs Lajos elmondta: a versenyszféra esetén különböző ösztönzőket építenének be, hogy ott is érje meg részmunkaidőben foglalkoztatni.
A kiegészítés negyedik pontjáról az államtitkár azt mondta, a Start kártya kibővítéséről is gondolkoznak, hogy terjesszék ki a járulékkedvezmény lehetőségét a gyermekgondozási ellátás igénybevétele után a korábbi munkahelyére visszatérő szülő foglalkoztatásánál.
Arra a kérdésre, hogy ezek a kiegészítések eloszlathatják-e Sólyom László köztársasági elnök aggályait, Korózs Lajos közölte: azt gondolja, hogy igen. Az államtitkár utalt egy Tárki-kutatásra, miszerint a pénzbeli ellátásoknak alig van hatásuk a gyermekvállalási hajlandóságra. Mint mondta, azt mérték, hogy ha duplájára emelnék a családi pótlékot, akkor ez milyen hatással lenne a szaporodási indexre, ami jelenleg 1,32. Ennek az indexnek kettőnél többnek kellene lennie, hogy a társadalmi reprodukció megvalósuljon - fűzte hozzá.
Az államtitkár azt mondta, a kutatás szerint ez az index mindössze 1,6-ra emelkedne. Korózs Lajos úgy vélte, nem a pénzbeli juttatások alapján döntik el a családok, akarnak-e gyereket, hanem a munkahely megléte, biztonsága.
Sólyom László köztársasági elnök azért küldte vissza az Országgyűlésnek a májusban elfogadott jogszabályt, mert nem ért egyet a gyes időtartamának három évről két évre csökkentésével. A mostani kiegészítések módosító indítványként kerülnek be a törvénybe, azokat a kormánypárti képviselők nyújtották be.
Gyes: változások nem, kiegészítések lesznek a törvényben
A gyermekgondozási segély (gyes) szabályait is tartalmazó törvény főbb pontjai változatlanok maradnak, de a kiegészítések az államfő aggályait is eloszlathatják - mondta Korózs Lajos, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára hétfőn Budapesten újságíróknak.
A zöld-fokiak sírtak az öltözőben, Messi szenvedésről beszélt
A címvédő Argentína ellen is nagyot küzdött az újonc.
Lovaggá ütnék az angolok Harry Kane-t
Nyolc éve már megkapta az OBE kitüntetést, ami már az első lépés a lovagi cím felé.
Magyar Péter benyújtotta az Alaptörvény-módosítást, amivel megszűnik Sulyok megbízatása
Sok mindent tartalmaz még a módosítás, amely Magyar szerint azt a célt szolgálja, hogy a magyar államot soha többé ne ejthesse senki foglyul. Több ponton is változtattak az eredeti terveken.
Gulyás Gergely szerint szombaton megszűnt a jogállam és elkezdődött az önkényuralom Magyarországon
Elnézést kért Pikó Andrástól és lányától a köztévé állítólagos új vezetője
Pikó András a köztévé állítólagos új vezetőjéről: Csak olyat lehet találni, aki gyerekekről gyártott lejárató anyagot a Fidesz-propagandában?
Elnémult kínai gép miatt szálltak fel a Gripenek
„Egy jó kávézó a nappalink meghosszabbítása” – Milánó legendás cukrászdája megérkezett Budapestre
Legalább nyolc hajó fordult hirtelen sarkon a Hormuzi-szorosban
Lovasbalesetben halt meg egy fiatal nő Somogyban
Drónnal találtak meg a Balatonban egy nőt, aki búcsúüzenetet hagyott hátra és eltűnt
Kiderült, kiknek osztott ki Hankó Balázs 400 milliót négy nappal a választás előtt
Kiderült két új részlet az iskolakezdési támogatásról
Időjárás: jövő héten is megsülünk?
Nagy Ervin is elmondta a véleményét arról, hogy Krasznahorkai visszautasította a Nemzet Művésze elismerést
Egyre többen firtatják Varga Mihály személyi felelősségét a Matolcsy-korszakban eltűnt százmilliárdokért
Kenyér rég nincs, most már benzin és áram sem – eljött végre a reformok ideje Kubában?
„Ha úgy látnátok magatokat, ahogy én, vennétek egy nagy tükröt, és egész nap nézegetnétek magatokat”
Hogyan lett egy hippiből láma?