Hónig Péter szerdán újságíróknak elmondta: Heinczinger Istvánnal, a MÁV Zrt. jelenlegi vezérigazgatójával szemben "nincs bizalomvesztés".
A miniszter kitért arra, hogy a közösségi közlekedést, elsősorban a MÁV-ot át kell alakítani. Jelenleg a közösségi közlekedés - a MÁV és a Volán - állami finanszírozása 280 milliárd forintba kerül évente, és az IMF-fel kötött megállapodás alapján 2010-ben 40 milliárd forintot kell ebből megtakarítani.
Hónig Péter közölte: a közösségi közlekedés átalakításával a cél a MÁV-csoport finanszírozhatóságának megteremtése, az állami pénzből finanszírozott Volán és vasúti közlekedés párhuzamosságának megszüntetése, a közösségi közlekedés társadalmi elismertségének visszaszerzése, a bizalom megteremtése, a piaci szemlélet kialakítása.
MÁV: Andrási Miklós lett az igazgatóság elnöke
Hónig Péter közlekedési miniszter Andrási Miklóst, a Grid Zrt. igazgatóját nevezte ki a MÁV Zrt. igazgatósága elnökének, későbbiekben elnök-vezérigazgatójának, Antali Károly kabinetfőnököt pedig a közösségi közlekedés átalakításának stratégiájáért felelős miniszteri biztosnak.
Magyar Péter: A volt kormánypártok számára kellemetlen vallomásra készül a volt főügyész, Fürcht Pál
Magyar Péter üzent Rigó Csabának és Windisch Lászlónak: „Elnök urak, ideje távozni, akár kézenfogva, akár anélkül”
Magyar Péter-bingóval szórakoztatta magát a Fidesz-frakció a parlamenti ülés alatt
Távozik a HUN-REN régi vezetése, amellyel a kormány kizártnak tartotta az együttműködést
A Tisza kivár az elnök által bemutatott legfőbb ügyész-jelölttel kapcsolatban
Aláírta Zelenszkij az oktatási törvény kisebbségek nyelvhasználatáról szóló módosítását
Az RTL egyik legrégebbi riporterét igazolta le Kapitány István minisztériuma
Az AfD ifjúsági szervezetének egyik vezetője Németországhoz csatolta Svájcot, Ausztriát és Sopront, majd lemondott
A Nobel-díj nyertesei jöttek rá arra, amitől a 2020 utáni válságokat könnyebben megússzuk, mint a korábbiakat
A BME évkönyvét egy olyan palesztin hallgató emlékének ajánlották, aki a Hamász oldalán harcolva halt meg Gázában
Borkai Zsolt lemondott az önkormányzati képviselői mandátumáról
Informatikai hiba miatt derült ki, hogy mégsem tett le az őrségi gázkitermelésről a Mol
Az ukránok kiütötték az orosz Google-t, mire padlót fogott a fél webet leuraló orosz bothálózat is
Rekordméretű szankciócsomaggal sújtja az EU az orosz hadiipar szereplőit
Ezek a gyerekek nem kellenek a magyar társadalomnak – az utolsó percben vagyunk, hogy megoldjuk a kórházban élő kisbabák sorsát
Mintha a kínai 15 évesek öt évvel többet jártak volna iskolába, mint magyar kortársaik
Eltűntként keresi a rendőrség a 15 éves lányt, aki rengeteg negatív kommentet kapott az X-Faktor-beli szereplése után
Amerikai színekben indulna a Los Angeles-i olimpián a kétszeres olimpiai bajnok magyar kajakozó
Fazekas-Zur Krisztina korábban már nyert világbajnoki érmet amerikaiként.