A közleményben emlékeztettek rá: kedden a IV. kerületi rendőrkapitányság járőrei Újpest Városkapunál két férfire figyeltek fel, akik éppen egy gépkocsit törtek fel. A rendőrök láttán mindketten egy személygépkocsiba ugrottak, majd megpróbáltak elmenekülni a helyszínről.
Menekülés közben autójukkal elsodorták a két járőrt és egy járókelőt is. Az egyik rendőr ekkor megpróbálta kilőni a gépkocsi kerekét, ám az ismeretleneknek sikerült elmenekülniük.
A rendőri intézkedés jogszerűségének és szakszerűségének tisztázására Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány vizsgálatot indított. A BRFK szerdán közölte: az elsődleges parancsnoki kivizsgálás megállapította, hogy a rendőri intézkedés szakszerű és jogszerű volt. "Az intézkedés egyes elemei tekintetében további vizsgálat folyik annak megállapítása érdekében, hogy azok teljes mértékben szakszerűek voltak-e" - tette hozzá a BRFK.
BRFK: jogszerűen lőtt a rendőr Újpesten
Az elsődleges parancsnoki vizsgálat szerint szakszerű és jogszerű volt a rendőri intézkedés kedden, amikor egy rendőr menekülő autófeltörőkre lőtt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdán.

„Ehhez hasonló kihallgatásokat látott már a magyar történelem” – itt van Karácsony Gergely nyilatkozata, amit a rendőrségen tett
Die Welt-kommentár: Ennek az EU-nak vége
Megható, miről posztolt utoljára Kathi Béla
Meghalt Kathi Béla világbajnok testépítő
Magyarországon több bankadót fizet az Erste, mint a többi országban összesen, de van, amiben a magyar piac a legjobb
Ötpárti parlamentet jósol és stabil Tisza-előnyt mér a Republikon friss kutatása
Készülhetünk a dugókra: egy hónapig lezárások lesznek az M0-son Törökbálintnál
A Mohu csökkenteni akarja a palackdíjakat a nagy boltoknál
„A lakásvásárlás mindenkinek drágább lesz” – több sebből vérzik az Otthon Start a rászorulókat segítő szervezet szerint
Marabu Féknyúz: Hálátlan fiatalok
Nem jön az EU-pénz, alternatív forrásokat keres a MÁV-nak Mr. Oroszország
Rossz hír a dohányosoknak: jövedékiadó-robbanás jön az EU-ban
Egyes termékeknél a javasolt emelés meghaladja az 1000 százalékot.