Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A sajtóhírekkel ellentétben nem csúszik két évet a csepeli központi szennyvíztisztító beruházás; az eredeti terveknek megfelelően 2010 végéig üzembe áll, pusztán a kiegészítő projektelemek határidejét csúsztatnák 2012-ig - mondta Demszky Gábor főpolgármester kedden egy sajtótájékoztatón.
A főpolgármester szerint a főváros csak az új projektelemek elkészülésének határidejét szeretné 2012-re kitolni, a beruházás eredeti elemei továbbra is a vállalt 2010-es határidővel valósulnának meg. Ennek megfelelően a központi szennyvíztisztító telep és a hozzá tartózó egyéb létesítmények idén szeptemberre elkészülnek.
A projekt határidejének meghosszabbítására azért van szükség, hogy az unió által szabálytalan közbeszerzések miatt megvont 40 millió eurót, illetve a közbeszerzések során megtakarított 63 millió eurót új projektelemekre fordíthassák. Az eredeti költségvetésből fennmaradó megtakarításokkal együtt összesen 168 millió euró sorsa függ attól, hogy az Európai Unió hozzájárul-e a második ütem befejezési határidejének kétéves meghosszabbításához - részletezte Demszky Gábor.
A nagyberuházás eredetileg tervezett létesítményeit ez a változás nem érinti, az új szennyvíztisztító rendszer egyéves próbaüzemi működése idén szeptember közepén elkezdődik és egy évig tart majd - hangsúlyozta.
A projekt második ütemében így egyebek között tehermentesítő gyűjtőcsatornákat építenek, környezetvédelmi monitoring eszközöket szereznek be és terveket dolgoznak ki a szennyvíziszap elhelyezésére, amely még nem megoldott véglegesen - derült ki a sajtótájékoztatón.
A hamarosan kezdődő próbaüzem során keletkező szennyvíziszapot elszállítják, erre már három cég is pályázott, de győztest még nem hirdettek.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.