Az Uszálystrand egy uszály rakteréből kialakított úszó- és gyermekmedencéből, valamint az uszály mellé csatolt két bárkából áll, területe csaknem 2100 négyzetméter. Az úszó strandon egyszerre legfeljebb négyszázan tartózkodhatnak, s zuhanyzók, bár és napozóágyak is helyet kaptak rajta.
A strand ötlete még Budapest európai kulturális pályázatában szerepelt. Miután Pécs nyerte meg a pályázatot, az ötletet elvetették, de később egy magáncég felkarolta. Korábban is létezett Budapesten egy hasonló strand: a két világháború között a Margit híd déli lábánál a Duna-partról benyúló stéget használták strandnak. Az Uszálystrandot a Városi Tájkép Csoport tervezte meg, az ő nevükhöz fűződik a Móricz Zsigmond körtéri melegedőkövek létrehozása is.
A megvalósítás az írásos összegzés szerint 260 millió forintba került, a költségekhez a város a Budapest Hévizei és Gyógyfürdői Zrt.-n, a Fővárosi Vízművek Zrt.-n, valamint a Budapest Szíve Programon keresztül járult hozzá. A csütörtöki bemutatón Demszky Gábor főpolgármester is megjelent.
Galéria, kattintson!  © Stiller Ákos |