6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
A Retkes Attilát támogató főpolgármester-helyettes szerint az SZDSZ hajója nem süllyedt el, de viharban van, nadrágja pedig le van tolva – s közben Kókáék a hózentráger színével szórakoznak. Interjú az SZDSZ vasárnapi budapesti küldöttgyűléséről.
hvg.hu: A mai Népszabadság szerint a hajó úgy süllyed, hogy már nem is érdemes kimerni a vizet. Hm?
I-Sz. I.: Izgatottan olvasom ezeket a jellemzéseket, de inkább megpróbálok úszni, ha már. Nem hiszem, hogy a huszonegy éves SZDSZ a halálán van, vagy elgyöngült.
hvg.hu: Még csak el sem gyöngült?
I-Sz. I.: Az SZDSZ-re leadott szavazatok száma folyamatosan csökkent. A hajó viharban van és az a föladat, hogy kivezessük a hajót a viharból. Stratégiát és taktikát kell váltani. Nem lehet elszakadni a választóktól. Nem a liberalizmustól szakadtak el a választók, hanem az SZDSZ-től.
hvg.hu: Ezt értsem úgy, hogy egy új liberális párt megalakulása várható, ha most nem is, de a közeljövőben?
I-Sz. I.: Nem, de meg kell találni a kivezető utat a válságból. A magyar szabadelvű gondolatnak komoly múltja van, így tudunk mire támaszkodni.
hvg.hu: Mit gondol, Kóka Jánosnak le kell mondania a, a frakcióvezetésről; b, a képviselőségről, mint ahogy Fodor is lemond a pártelnökség mellett a parlamenti mandátumról is?
I-Sz. I.: Fodor nagyon komoly politikai gesztust tett. Kókának követnie kéne őt. Lehetőséget kell adnia, hogy a parlamenti és a pártpolitizálást egyesítse. A nem helyénvaló, hogy a frakció – legalábbis annak enyhe többsége – külön utakon jár, elhatalmasodott rajta a kamarillapolitizálás.
hvg.hu: Jól következtetek a szavaiból arra, hogy Retkes Attilára fog szavazni?
I-Sz. I.: Igen. Különös fajta ember ez a Retkes. Egyszerre intellektuális zenetörténész és realista közgazda. Fura egy fickó. Van egy nagyon erős elszánása, ez most kell. Azt látom benne, mint a kezdő, 1993-as Kunczéban. Nagyon hasonló a sztori. De mind a három srác jó arc.
hvg.hu: Öt-tíz éve a tizenkét küldötti helyre volt negyven-ötven jelölt, most van huszonegy. Ezt mivel magyarázza?
I-Sz. I.: Összébbmentünk, nagyobb a meló, több a felelősség. Sokaknak a saját jövője, egzisztenciája a legfontosabb – de ez teljesen normális. Itt azok jelentkeznek, akiknek vagy nincs veszítenivalójuk, vagy bíznak magukban és a csapatban. Nincs ezzel semmi baj, ebből kell fölállni.
hvg.hu: Legitim a küldöttgyűlés? A kókiánusok vitatják a legitimitását.
I-Sz. I.: Szociológus vagyok, nem jogász, de az az érzésem, hogy régen rossz, hogyha jogászoknak kell vitatkozniuk a küldöttgyűlés legitimitásán. Ha kellő rosszindulat van ikszben vagy ipszilonban, akkor tönkre lehet tenni ezt a küldöttgyűlést. A politikai érzékem azt súgja, hogy akik ezt a kártyát játsszák ki, azok az SZDSZ szétdúlásán dolgoznak. Elmebaj. Itt állunk június hetedike után letolt nadrággal. Föl kéne húzni és most azon szórakoznak, jó-e a hózentráger színe. A francba.
Szegő Péter
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő is 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.