Rendkívüli felmondással szűnik meg Tátrai Miklós megbízatása

Oszkó Péter pénzügyminiszter rendkívüli felmondással szünteti meg Tátrai Miklós, az MNV Zrt. igazgatójának megbizatását, és ezt kedden személyesen közölte vele.

  • MTI MTI
Rendkívüli felmondással szűnik meg Tátrai Miklós megbízatása

"A pénzügyminiszter döntését többek között azzal indokolta, hogy az MNV Zrt. törvény szerinti működéséhez szükséges szabályzatok, illetve a működéséről szóló beszámolók rendre késedelmesen, több esetben nem a jogszabályi előírásoknak megfelelő tartalommal készültek el" - álla  közleményben. 
 

Menetszél
Mintha csak a Fidesz által beígért elszámoltatást akarná megelőzni a kormány, maga kezdte vizsgálni a nemzeti vagyonkezelőnek és vezérének a ténykedését - írja múlt heti számában a HVG. A teljes cikket itt olvashatja.
Az indoklás részét képezte az is, hogy az MNV Zrt. Ellenőrző Bizottságának munkájához szükséges adatokat, információkat késedelmesen, vagy nem megfelelő tartalommal szolgáltatta, illetve az ellenőrzések befejezését is késleltette azzal, hogy a jelentéseket csak több hónapos késéssel terjesztette a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács elé. Ezzel akadályozta azt is, hogy az állami vagyonért felelős miniszter a tulajdonosi ellenőrző testület megállapításairól kellő időben értesüljön. 
 
A közlemény megállapítja azt is: az MNV Zrt. munkáját számos, megalapozott, sok esetben súlyos kritika érte a közigazgatás egyes szereplői, az Állami Számvevőszék, az országgyűlési biztosok részéről. 
 
Mivel Tátrai Miklós munkaviszonyát a pénzügyminiszter rendkívüli felmondással szüntette meg, a jogszabályi előírások szerint számára végkielégítés nem fizethető. A távozó vezérigazgató utódlásáról a pénzügyminiszter a közeljövőben dönt.
MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.