Az apa hétfőn fordult a nyomozóügyészséghez, miután 28 éves nevelt fiát állítólag többször megverték a Szegedi Rendőrkapitányság munkatársai előállítása, s kihallgatása során. A fiatalembert az egyik szupermarket elől vitték be a kapitányságra, mert ott alkoholt fogyasztott. Az ájulásig részeg férfit a járőrök egyike felpofozta, majd megrugdosta a feljelentésben foglaltak szerint.
A fiatalembert, bár láthatóan magán kívül volt az elfogyasztott alkoholtól, előállították ahelyett, hogy mentőt hívtak volna hozzá. Az apa tanúk elmondására alapozott feljelentése szerint nevelt fiát a kapitányságon is bántalmazták, majd elzavarták. A fiatalemberre aztán a város Párizsi körútján találtak rá, ahol az autók közt szédelgett, a mentők onnan szállították kórházba. A zárójelentés szerint még a beszállítását követő órákban is szinte öntudatlan állapotban volt a fiatal férfi. Az apa választ keres ezért arra is, hogy miért bocsájtották el az egyébként sikertelen kihallgatást követően a rendőrségről nevelt fiát, miért nem hívtak hozzá mentőt. Az Ügyészségi Nyomozó Hivatal a feljelentésbe foglaltak megvizsgálása után döntött úgy, hogy nyomozást indítanak az ügyben, hivatalos személy által, hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás gyanújával.