Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Somogyi Zoltán nem azután döntött arról, hogy lemond a Political Capital (PC) irányításáról, a cég pedig a magyar kampánytanácsadásról, hogy Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) főigazgatója is lemondott - olvasható a Népszabadság pénteki számában megjelent interjúban.
A lapnak nyilatkozva Somogyi Zoltán azt is visszautasította, hogy a távozása mögött esetleg az állna, hogy bármiféle olyan üzenetet kapott volna: az UD-ügyben adott tanácsai miatt vonuljon ki a magyar politikai tanácsadás piacáról. Arra a kérdésre válaszolva, hogy miért most hozta meg a döntését, kifejtette: ha valaki egy ügy szereplője, arról sok mindent tud, s úgy érzi, hogy igazságtalan helyzet állt elő, két dolgot tehet.
"Vagy fülét-farkát behúzza, és nem szól egy szót sem, vagy jelzi, hogy nem ért egyet az események folyásával, meg akar szólalni, s ezzel párhuzamosan végiggondolja, milyen szerepben teheti ezt meg" - mondta. Leendő szerepvállalásai kapcsán ugyanakkor arra is kitért, hogy továbbra is Dávid Ibolya tanácsadója marad, egyrészt azért, mert nem kívánja egy ilyen helyzetben cserbenhagyni, másrészt pedig azért, mert hisz az igazában.
Ezért vonul ki Somogyi Zoltán |
A Political Capital társtulajdonosa a HVG legfrissebb számában tette közzé visszavonulásának okait. Személyes hangú írását a hvg.hu-n teljes egészében elolvashatja. |
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.