Több mint kétszázszor riasztották a tűzoltókat az éjszakai vihar miatt

A tűzoltókat az éjszakai vihar miatt 205 esetben riasztották a dunántúli megyékben és a fővárosban reggel hat óráig - mondta Szentes György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője.

  • MTI MTI
Több mint kétszázszor riasztották a tűzoltókat az éjszakai vihar miatt

Kidőlt fák, leszakadt faágak, megrongálódott tetőszerkezetek miatt riasztották a tűzoltókat - közölte Szentes György, hozzátéve: sérültről nem tudnak. A szóvivő tájékoztatása szerint a legtöbb riasztás, szám szerint 59 Komárom-Esztergom megyéből érkezett, de kaptak riasztást Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Fejér, Pest, Vas és Zala megyéből is. Budapestről a reggeli órákig 25 riasztást kaptak.

Elmondta, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat az csütörtökön este fél tizenegy után adott ki narancsriasztást az ország nyugati, majd később a középső részére, mivel legalább 90 kilométer/órás széllökéseket vártak.

Dobson Tibor, a Fővárosi Tűzoltóság helyettes szóvivője közölte, Budapesten főként fakidőlések, megrongálódott kémények miatt riasztották a tűzoltóságot. Személyi sérülésről nem tud az éjszakai vihar miatt - fűzte hozzá.

Török László meteorológus azt mondta, hogy gyenge, száraz hidegfront vonult át az ország felett az éjszakai órákban, megerősödött a szél és pár fokkal lehűlt a levegő. Elmondta, hogy a legerősebb, 111 kilométer/órás széllökést a Fejér megyei Felcsúton mérték hajnalban.

A meteorológus azt mondta, az erős szél kelet felé vonul, napközben azonban átmenetileg mindenhol mérséklődni fog, éjszaka újabb hidegfront éri el az országot, és újabb viharos széllökésekre kell számítani.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.