szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A helyszínen életét vesztette egy kecskeméti férfi, aki kiugrott az ötödik emeletről, mert azt hitte, hogy egy családi perpatvar közben megölte élettársát – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense vasárnap délelőtt.

Nyikos Tamás tájékoztatása szerint a férfi, mielőtt kiugrott az ablakon, telefonált a városi ügyeletre mondván: összeveszett, majd összeverekedett élettársával. Kérte az ügyeletest, hogy küldjenek azonnal mentőt, mert lehet, hogy a nő meghalt. Legalább az asszonyt mentsék meg, őt már úgysem lehet – tette hozzá könyörögve a telefonáló.

A rendőrök és a mentőszolgálat munkatársai egyszerre érkeztek az Aradi vértanúk téri társasházhoz, ahol a lakásba bejutva a nőt életben találták. Őt a mentősök kisebb-nagyobb sérülésekkel kórházba szállították. A férfin azonban már nem tudtak segíteni, ő ugyanis kiugrott az ötödik emeleti lakás ablakán és a helyszínen életét vesztette – mondta a szóvivő.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!