A liberális párt szerint Draskovics Tibor néhány napja "olyan súlyos hibát követett el, amely után rendészeti miniszter egyetlen demokratikus országban sem maradhat a székében". Hozzátették: a miniszter a magát Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek nevező szervezet elleni "bizonyítékokat" tárt a nyilvánosság elé, s mint utólag kiderült: megalapozatlanul. Az SZDSZ szerint ezzel a tárcavezető visszamenőleg hiteltelenné tette a rendőrség és az ügyészség terrorizmus elleni harcát, és elősegítette, hogy egy valóban súlyos társadalmi veszélyhelyzet helyett egy félrevivő, marginális üggyel foglalkozzon a nyilvánosság.
Az SZDSZ szerint a történtekre három magyarázat lehetséges, de nyugati politikai kultúrákban mindhárom esetben lemond a miniszter. Az egyik lehetőség, hogy Draskovics Tibor szándékosan nem mondott igazat, de az SZDSZ közleménye szerint ezt a liberális párt nem feltételezi. Másik lehetőségnek azt nevezték, hogy a miniszter és munkatársai nem voltak körültekintőek, tévesen értelmezték a rendelkezésükre álló bizonyítékokat, és ezek közül rosszul választották ki azt, amit a nyilvánosság számára bemutattak. Az SZDSZ szerint ilyen súlyos felelőtlenséget egy rendőrségért felelős vezető nem engedhet meg magának. A liberális párt szerint a harmadik lehetőség, hogy valakik szándékosan le akarták járatni Draskovics Tibort vagy hitelteleníteni kívánták a szélsőséges csoportok elleni nyomozást, "miniszter úr pedig hagyta magát megtéveszteni". Az SZDSZ szerint ebben az esetben Draskovics Tibor alkalmatlannak bizonyult feladatára.
A Szabad Demokraták Szövetségének meggyőződése, hogy a szélsőséges paramilitáris csoportok léte és eddig ismertté vált tevékenysége egyaránt jogos aggodalomra ad okot, és ezzel minden demokratikus politikai erőnek foglalkoznia kell - tartalmazta a közlemény. Hozzátették: az elmúlt években politikusok házára lőttek rá vagy dobtak Molotov-koktélt, újságírót vertek meg, közéleti személyiségeket fenyegettek meg életveszélyesen. Ezen cselekedetek egy részét a magát Magyarok Nyilainak nevező szervezet vállalta magára - írták. Azt is hangsúlyozták: a rendőrség és az ügyészség hosszú idő után idén tavasszal végre őrizetbe vett néhány embert e csoport tagjai közül. Ezt a felderítői munkát tette most hiteltelenné és nevetségessé egy jól hangzó sajtótájékoztató kedvéért a rendészeti szervek munkáját felügyelő miniszter - emelték ki.
Az ügy előzménye, hogy Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter pénteken elismeréseket adott át a Magyarok Nyilai ügyében folytatott nyomozás során kiemelkedő teljesítményt nyújtott rendőröknek. Ezen a sajtórendezvényen a sajtó részére átadtak egy DVD-t, amelyen egy felvételen egy robbanást lehet látni. A felvételről Draskovics Tibor azt mondta még pénteken, hogy azt "a bombát sajnos valódi magyar terroristák helyezték ott el, ők robbantották föl, ők készítették el a felvételt. Ki akarták próbálni azt az eszközt, amit használni akartak", ha ezt részben a megjutalmazott rendőrök nem akadályozzák meg.
A Fidesz már szombaton arról beszélt, hogy Draskovics bizonyítékot hamisított, sajtóhírek ugyanis arról számoltak be, hogy a felvétel két évvel korábban, 2007 augusztusában történt Bonyhádon. Ezért a Fidesz távozásra szólította fel Draskovics Tibort.
A köztelevízió Nap-kelte című műsorában kedden Mesterházy Attila azt mondta: Draskovics Tibor alighanem egyik beosztottjától kaphatott téves tájékoztatást, akitől emiatt meg kell majd válnia.
Az SZDSZ szerint is le kellene mondania Draskovicsnak
Draskovics Tibor éppen a szélsőséges, terrorizmusra is kész szervezetek elleni határozott állami fellépést segítené, ha azonnal lemondana hivataláról - közölte az SZDSZ.
Zelenszkij: Nem ellenzem a budapesti találkozót
Új alapok – lezajlott Magyar Péter és Zelenszkij találkozója
„Hálás vagyok” – Zelenszkij egy rövid videót is feltöltött a találkozójáról Magyar Péterrel
Tarlós István: Senki nem tudja, mekkora felelőssége volt Orbán Viktornak a korrupcióban
A KDNP jogsegélyt indít az iskolában szerintük megjelenő nemváltó programok miatt
Már a saját családunkban is ellenséget látunk? Így lehetne begyógyítani Magyarország politikai sebeit
Gryllus Dorka megszólalt az RTL-es „rosszullétéről”
Wizz Air-vezér az éjjeli repülésről: Megadjuk a miniszter úr telefonszámát az utasoknak, hogy őt lehet hívni
Ruff Bálint: Lesznek bátor lépések a költségvetésben
Megszüntették a nyomozást Szakács István, az Orbán Viktor börtönszabadítását vizionáló influenszer ellen
Mészáros és Tiborcz is célkeresztben: 475 milliárdnyi támogatás miatt tett feljelentést Kapitány tárcája
Egyre több magyar húzza idős korában is az igát, miközben riasztó mértékben öregszik az ország
Hadházy újabb feljelentést tett az aranykonvojügyben
Fürcht Pál nyilatkozatai miatt.