A MÁV Start tíz vasúti fekvőhelyes kocsit adott kölcsön egy holland társaságnak huszonnégy napra. A magáncég Ausztria és Hollandia között bonyolított velük charter forgalmat, időközben azonban tönkrement a holland vállalkozás, a csődbiztos pedig egyszerűen lefoglalta a járműveket, így azok még mindig nem kerültek vissza a MÁV Starthoz. Ezzel együtt a csődbe jutott cég csak a bérleti díj első részletét - 44.445 eurót - fizette ki a MÁV Startnak.
A lap értesülései szerint a MÁV Start Zrt. értékesítési szervezetének vezetője, Jenei Dénes nem tehető személyi felelőssé a balul sikerült üzletért. Egyrészt azért nem, mert a hálókocsik kölcsönadásának bérleti szerződését rajta kívül Tömpe István, a MÁV Start vezérigazgató-helyettese is aláírta. A Magyar Hírlap információi szerint Jenei Dénes tett egy kísérletet arra, hogy a kocsikat még a bérleti szerződés lejárta előtt visszahozassa Magyarországra.
A MÁV Start illetékesei szerint a vezető távozása nincs összefüggésben azzal, hogy még nem kerültek vissza a járművek.
Lemond a MÁV Start egyik vezetője a hálókocsi-botrány miatt
A Magyar Hírlap értesülése szerint a Hollandiában rekedt vasúti hálókocsik miatt kirobbant botrány következtében lemond a MÁV Start egyik vezetője, holott nem csak ő volt a felelős.
A volt TEK-es Hajdu Jánost gyanúsítottként hallgatták ki az aranykonvojügyben
Orbán Viktor reakciója: a Tisza az ukránokat képviseli.
Foci-vb: Brazília – Japán (ÉLŐ)
Hűbérbirtokok és megfojtott történelmi lehetőségek: az elmúlt évek színházigazgatói kinevezései, 2. rész
Forsthoffer Ágnes elvette a szót Magyar Pétertől a parlamentben
Forsthoffer Ágnes: Mélységesen szégyellem magam mindannyiunk helyett, amikor ilyet látok
Magyar Péter újabb tájékoztatást adott a hőség elleni védelemről – percről percre tudósítás a hőhullám hétfői napjáról
A foci-vb csoportköre számokban: váratlan helyről törtek a spanyolok babérjaira, a sztárcsatárokról is sokat elárulnak az adatok
Döntöttek az olvasók: ez a focivébé legmenőbb meze
Meglepő végeredmény született.