szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Különös kegyetlenséggel, nyereségvágyból elkövetett emberöléssel gyanúsítanak három, csütörtökön Gödöllőn elfogott férfit. A bűnözők megvertek és kiraboltak egy 78 éves isaszegi asszonyt, aki néhány nap múlva belehalt sérüléseibe – közölte a rendőrség.

Az elsődleges információk szerint M. Dániel 23 éves szigetcsépi, P. Viktor Zoltán 23 éves gödöllői és B. Zoltán 43 éves isaszegi lakos július 10-én éjszaka bement egy, az otthonában egyedül tartózkodó idős asszony házába. A nőt súlyosan bántalmazták, majd ékszereket vittek el tőle. Az asszony néhány nap múlva a kórházban belehalt sérüléseibe - közölte  Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
 
A technikusok olyan nyomokat találtak a helyszíni szemle során, amelyek alapján az igazságügyi szakértő azonosította P. Viktor Zoltánt. Őt és két társát az életvédelmi nyomozók a gödöllői rendőrök segítségével július 30-án állították elő, és az ékszerek zöme is megkerült. Az elkövetők – akik előzetes letartóztatását a rendőrség már kezdeményezte az ügyészségnél - részletes beismerő vallomást tettek.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu Itthon

Varrott kéz és Horog a lekapcsolt két fegyverkereskedő

Fegyverkereskedőket fogtak el a Pest megyei rendőrök csütörtök este a fővárosban - tájékoztatott a megyei főkapitányság bűnügyi igazgatója. A hvg.hu értesülései szerint a diósdi kettős gyilkosság két szabadlábon lévő vádlottja került a rendőrök kezére.