„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Elkészültek azok a szakvélemények, amelyek elvégzését a BRFK a csepeli alapítványi iskolában januárban történt kettős gyilkosság egyik gyanúsítottjával, Deme Gábor egykori kerületi szocialista politikussal szemben rendelte el - értesült a Magyar Hírlap.
Demét a nyomozók szerdán hallgatták ki, azonban a vizsgálat eredményét csak egy későbbi időpontban tárják elé. A gyanúsítottat június elején igazságügyi elmeszakértő, pszichológus és kriminálpszichológus faggatta napokon át, és ugyanezt próbálták megtenni Kun Tamással, az intézmény egykori biztonsági őrével is, utóbbi azonban csak az elmeszakértő egyes kérdéseire volt hajlandó válaszolni, a vallomástételt megtagadta.
Demének és védőjének a rendőrség csütörtökön mutatta be először azt a felvételt, amelyen a bűncselekmény körülményei hallhatók, és amelyet egy, a gyilkosság időpontjában az egyik áldozat zsebébe rejtett diktafon rögzített.
A volt MSZP-s védője, Ruttner György a napilapnak elmondta: ügyfele minden kérdésre válaszolt, a megismert hanganyag tartalmára több észrevételt tett, és a kihallgatáson elhangzott párbeszédek igazolják, hogy nem ő követte el a gyilkosságokat. A hangszakértő által leírt párbeszédekből az is kiderül, hogy miután Kun Tamás mindkét áldozatával végzett, megfenyegette a sokkos állapotban lévő Demét, s arra próbálta rávenni, hogy törje fel a biztonsági kamerák képeit rögzítő helyiséget. "A bűncselekményről készült felvételeket tartalmazó szerverrel ügyfelem a felfegyverzett biztonsági őr kényszerítésére távozott az épületből" - mondta el az ügyvéd.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó?
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.