A tűzoltóságtól kedden kora reggel érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen egy ház lángokban áll. A tűzoltók eloltották a lángokat, a rendőrség pedig a helyszínen azonnal megkezdte az adatgyűjtést és a helyszíni szemlét - tette hozzá a megyei rendőr-főkapitányság.
A rendőrség honlapján megjelent közlemény szerint a tűzoltóság szakemberei a tűz keletkezésének okát még vizsgálják, az eddigi adatok szerint a legvalószínűbb, hogy elektromos hiba történhetett. Azt azonban kétséget kizáróan sikerült megállapítani, hogy a lángok szétterjedését égést gyorsító anyag nem segítette - hangsúlyozták.
A teljesen kiégett házban a tűz időpontjában senki nem tartózkodott, az ott lakók éppen nem voltak otthon, így senki nem sérült meg. A környező épületeket a lángok nem veszélyeztették.
Az ügyben a Tiszavasvári Rendőrkapitányság rongálás miatt szakértők bevonásával folytat nyomozást.
Leégett egy ház Tiszadadán
Leégett egy ház kedden Tiszadadán; senki sem sérült meg, az eddigi adatok szerint az a legvalószínűbb, hogy a tüzet elektromos hiba okozta - közölte a rendőrség.
A zöld-fokiak sírtak az öltözőben, Messi szenvedésről beszélt
A címvédő Argentína ellen is nagyot küzdött az újonc.
Ez mind átverés a foci-vb híreiből
Lovaggá ütnék az angolok Harry Kane-t
A titkos favoritok mítosza – agyonnyomja a teher a norvégokat, vagy Haalandék megtörik az átkot?
Elbúcsúzott az első házigazda a foci-vb-n, Marokkó bejutott a legjobb nyolc közé
Magyar Péter benyújtotta az Alaptörvény-módosítást, amivel megszűnik Sulyok megbízatása
Több ponton is változtattak az eredeti terveken.