A Figyelőnet "Valami bűzlik a Wizz Air-kuponok körül" címen adott hírt arról, hogy a honlapnak több olvasó jelezte: a légitársaság utólag sztornírozta azokat a repülőjegyeket, amelyeknek a foglalására a cég szülinapi buliján megszerzett kuponokat váltották be. Az FN.hu megkereste a fapados céget is, ahol azonban tagadták, hogy visszaélések nyomán valamennyi kuponnal történő foglalást letiltották volna.
A Wizz Airnél az MTI-nek elmondták, hogy június 25-én, első budapesti járatuk évfordulóján ezer lufit engedtek szabadon, egyenként 10 ezer forint repülőjegy-vásárlási utalvánnyal, összesen 10 millió forint értékben.
A játékok, illetve akciók során a légitársaság kódgeneráló rendszert használ a kuponok ellenőrzésére. A mostani akciót követően kiderült, hogy olyan kódokat váltottak be, amelyeket a Wizz Air nem adott ki a születésnapi lufikampányhoz. A ki nem adott kódokkal foglaltak jegyeket, sőt, a próbálkozások során létező kódokkal is visszaéltek.
A légitársaság a kódgeneráló rendszere alapján visszakereste a kampányban ki nem adott kódokkal foglalt repülőjegyeket, felvette a kapcsolatot az érintettekkel, és ezeket az utazásokat, bizonyítható visszaélés miatt törölte. Az érintettek tudomásul vették ezt, mindössze három reklamáció érkezett. Ebből csupán egy "valódi" tulajdonos volt, ezért az ő foglalását visszaállította a cég. Összesen 530 kódot érvénytelenített a Wizz Air, ami körülbelül 90 foglalást érintett. Egy utazáshoz általában több kódot használtak fel, és kizárólag olyan foglalásokat töröltek, amelyek legalább egy olyan kódot tartalmaztak, amit a cég nem adott ki.
Visszaélések miatt nem váltott be kuponokat a Wizz Air
Visszaélések miatt a Wizz Air törölt olyan repülőjegy-foglalásokat, amelyek a légitársaság ötödik születésnapja alkalmából rendezett "lufivadászat" nyertesei között kiosztott kuponokkal történtek.

Axl Rose a házban: a celebek kivonultak a Hungaroringre
Kilátogatott még a pályára Anya Taylor-Joy, de a magyar celebek is képviseltették magukat Liptai Claudiától Dobó Katáig.
Sikeres volt Hadházyék antiloplese, pedig Benny Hillként próbálták az állatokat elhajtani a látóterükből (fotók)
Több mint 500 év után tört ki egy vulkán Oroszországban
Dopeman saját Digitális Polgári Kört alapít
Felrobbant egy üzlet Romániában, az esetet biztonsági kamera rögzítette
Napóleon ráfaragott, az ukránok mesterien űzik: az EU-nak is beválhat az oroszok ellen a mocsári hadviselés
Propaganda helyett: először dolgozhatták fel Sorosék családi levelezését
Aczél György nem szerette, a beatkorszak elsodorta, de közönsége hű maradt hozzá – száz éve született Vámosi János
Üzleti titkokat tárt fel a Tritonlife vezérének hirtelen halála, Tiborcz köre is felbukkan a képben
Nem adott vissza egy bernáthegyit, segített a trumpos kamudiplomák ügyében, most az Epstein-botrányban kell varázsolnia az elnöknek
És akkor a kormány belenyúlt az üres zsákba, hátha van miből osztogatni
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.