„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A helyszínen meghalt egy 14 éves kislány, két tizenéves fiú pedig súlyosan megsérült egy közlekedési balesetben hétfőre virradóra Iharosberényben.
A jelenlegi adatok szerint egy kisteherautó vezetője kanyarodás közben elvesztette uralmát a gépkocsi felett és az úttestről letérve először egy ház sarkának csapódott, majd a szomszédos ház vaskerítését átszakítva annak udvarán állt meg - számolt be a történtekről a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A baleset következtében a járműben utazó 14 éves magyar származású német kislány a helyszínen életét vesztette, míg a gépkocsiban tartózkodó 16 és 17 éves iharosberényi fiúk súlyos sérüléseket szenvedtek. Őket a mentők a nagykanizsai kórházba szállították. A baleset körülményeit a Nagyatádi Rendőrkapitányság vizsgálja.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.