A közlemény szerint az ismeretlen forgalmi rendszámú, sötét színű személygépkocsi szombat délelőtt Balatonföldváron szabálytalanul megelőzött három, szabályosan közlekedő kerékpárost, akik a veszélyes manővertől megijedtek és elestek, ketten közülük nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek. Az autó megállás nélkül távozott a helyszínről. A rendőrség kéri azok jelentkezését, akik látták a balesetet.
Cserbenhagyót keresnek a siófoki rendőrök
Szabálytalanul előzéssel két kerékpáros sérülését okozó gépkocsivezetőt keresnek a siófoki rendőrök; a cserbenhagyó ellen segítségnyújtás elmulasztásának gyanúja miatt indítottak eljárást - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI-vel kedden.

„Mobil kilátóval” készültek Hadházyék a hatvanpusztai tüntetésre
Charles Leclerc belekavart a McLarenek időmérőjébe
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Hamilton a pocsék időmérője után: A csapatnak a versenyzőt kellene lecserélnie
Egy fotó alapján tűz volt a Mol százhalombattai olajfinomítójában
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.