Mintegy 1,4 millióan látták az ünnepi tűzijátékot

Az augusztus 20-i állami rendezvénysorozat biztonságban lezajlott, rendkívüli esemény a programokon nem történt - közölte a kormányszóvivő az operatív törzs összegzése alapján csütörtök éjjel.

  • MTI MTI
Mintegy 1,4 millióan látták az ünnepi tűzijátékot

Budai Bernadett szerint a programokon csaknem 115 ezren vettek részt, az ünnepi tűzijátékot pedig ugyanannyian követték nyomon a hidakon, a rakpartokon, a budai Várban, a Gellért-hegyen, mint tavaly, mintegy 1,4 millióan.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság hat, verekedés miatti előállításról számolt be, de egyik sem veszélyeztette a rendezvények biztonságát. Az állami ünnepen kétezer rendőr teljesített szolgálatot a fővárosban, az átlagosnál kevesebb dolguk volt. A készenléti tűzszerészek 150 munkaórát dolgoztak a tűzijáték miatt, a pirotechnikai eszközökből jelentéktelen mennyiség, 5 ezrelékük ragadt benn a kilövéskor.
 
Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az országban 543 rendezvényt tartottak augusztus 20-a alkalmából, egyiken sem történt komoly rendbontás. A  mentőszolgálat munkatársai 173 embert láttak el, közülük 17-en kerültek kórházba - közölte.

A tűzijátékot követően több mint 500 köbméter hulladékot takarítottak össze a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. munkatársai. A rendezvények helyszínein elő- illetve utótakarítási munkákat végeztek, és több mint kétszáz hulladékgyűjtő tartályt illetve konténert helyeztek el a Kossuth téren, a Hősök terén, a Várban, valamint a rakpartokon.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.