A képviselő úgy fogalmazott: elsősorban a magyar külügynek van feladata a történtekkel kapcsolatban, mert teljesen egyértelmű, hogy a schengeni térség szabályzatát példa nélküli módon sértette meg a szlovák kormány. A politikus szerint ezzel az üggyel az Európai Tanácsnak is foglalkoznia kell, a svéd elnökségnek lehet szerepe.
"Úgy gondolom - tette hozzá -, a magyar külügy oda is fordul majd". A schengeni térség lényegében az emberi mozgás szabadságáról szól, ennek korlátozása, ráadásul a legmagasabb közjogi méltóság esetében, példátlan - jelentette ki Bauer Edit, aki úgy vélte: a szlovákiai magyar közvélemény elfogadhatatlannak és a botrányosnak tartja a szlovák kormány lépését.
A szlovákiai politikus hangsúlyozta: ezt a példa nélküli esetet mindenfélekeppen szóvá kell tenni az unió megfelelő fórumain, "ennek fényében és tükrében Európa tudni és érteni fogja azt, ami Szlovákiában történik, ideérte a nyelvtörvényt is. Bauer Edit rámutatott: ez már a sokadik lépése a szlovák kormánynak, amivel félelmet akar kelteni a szlovákiai magyarokban. Sorozatos intézkedéseknek vagyunk a tanúi, ám ilyen durva lépésre senki nem számított, "engem leginkább az aggaszt, hogy nem tudom, hogy mi a szlovák kormány célja ezzel" - tette hozzá.
"Botrányos volt a szlovák kormány intézkedése!"
Botrányos volt és mindféle jogalapot nélkülözött a szlovák kormány intézkedése, amely során Sólyom László magyar köztársasági elnököt pénteken nem engedték be Szlovákiába - mondta Bauer Edit, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) európai parlamenti képviselője a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hejcén szombaton újságíróknak.
Mi marad Trumpból? – a holnapi félidős választás esélyeit mérlegeli a világsajtó
Szövegértésben a legjobbak: Ezekben a gimnáziumokban érték el a legjobb eredményeket a kompetenciamérésen
„Gyakran a nulla nyelvtudással induló tanulóink használják a legmagasabb szinten az angolt” – kinek való a két tanítási nyelvű iskola?
Christina Applegate félrediagnosztizálása megrendítő, de nem egyedi eset
Óriási tülekedést hoztak a lakáspiacon az Otthon Start végnapjai
Kapitány: Nem dolgoztunk a rezsicsökkentés átalakításán
December 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról is tárgyal a parlament
Új politikai erő alapjait tette le Fekete-Győr András, miután kilépett a Momentumból
Dubajból érkezett haza Mészáros Lőrinc és családja
Tao: Kormányzati jóváhagyás kellett minden 300 millió forint feletti programra
Orbán a Felcsút honlapján magyarázza, hogy miért járt 45 milliárd tao-támogatás a felcsúti focinak
Nő a fiatal rákbetegek száma, nem találják a tettest
Békülőben Irán és Katar, esik az olaj ára
Belekötöttek Zugló polgármesterébe az Örs vezér téren, betemetné az aluljárót
Épphogy elkerülte a veszteséget az Audi: 87 százalékkal csökkent a profitja
„Este kaptunk egy e-mailt” – tíz nappal a forgatás előtt állították le Molnár Áronék filmjét
Valaki Tuzson Bence-plakátnak öltözött Halloweenre
Váratlan értelmet nyert a nagy tavaszi plakátolás.