Gondatlanságból elkövetett emberölés megalapozott gyanújával a rendőrség szerdán már ki is hallgatta azt az 50 éves férfit, aki korábban azt állította, hogy ő sietett múlt szombaton a Tiszában fuldokló három kislány segítségére, és két lányt sikerült is közülük kimentenie - mondta a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője.
Fülöp Gergely százados tájékoztatása szerint az ügyben indított közigazgatási eljárás során derült ki, hogy a férfi állítását a tanúvallomások cáfolják. Több ember úgy nyilatkozott: maga a férfi vitt a nyakában két lányt a vízbe, hogy kérésükre úszni tanítsa őket. A harmadik kislány a parton maradt, ő is megerősítette a tanúvallomásokat. Mint közölte, másokkal együtt ő is látta, amint elsodorja társait a víz, s a férfi csak egyik gyermeket tudta kihúzni a partra. A Tiszába fulladt lány holttestét másnap egy horgász találta meg.
A szóvivő megjegyezte: a gyanúsított továbbra is fenntartja azt az állítását, hogy a lányok fuldokoltak a vízben, amikor ő értük ment a hullámok közé.
Emberölést gyanít a rendőrség a Tiszába fulladt lány ügyében
Emberölés gyanúja merült fel a Tiszába fulladt 14 éves tiszaszentmártoni kislány ügyében - közölte a rendőrség.
„Elnök asszony, Ön nem tudja, kivel fogott kezet Szabadkán” – kiborultak a Vajdaságban Forsthoffer Ágnes látogatásán
Óriás infografikán a focivébék legérdekesebb számai
Focivébés poszterünk böngészésétől garantáltan mindenki világbajnoki hangulatba kerül.
Mérgeskígyókkal, méregdrága közlekedéssel és vízumparával fordul rá Amerika a foci-vb-re
Nem kérnek ELTE-n tanító kollégái Maruzsa Zoltánból
4,3 millióért aludtak egyet Isztambulban Szalay-Bobrovniczky Kristófék
Megszavazták a devizahiteles perek és kilakoltatások felfüggesztését
Lackfi János: Három harkály hirtelen
Lentulai Krisztián bocsánatot kért Magyar Péter édesanyjától
Kirúgta a kormány Sztojka Attila unokatestvérét a TEF főigazgatói posztjáról
Kirúgták egy MÁV-cégtől az Orbán Viktor országjárásán feltűnt feketeruhások egyikét
Megvan, hogy hová vezet Orbán Viktor első hivatalos, nem miniszterelnöki külföldi útja
A Fidesz elnökeként megy tárgyalni.