A Magyar Rádió rejtegeti, az OSA Archívum ingyen közzétette: 41 évnyi műsor lenyomata
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
A szeptember 5-ére tervezett fővárosi melegfelvonulás betiltását kéri a budapesti rendőrfőkapitánytól Ékes Ilona fideszes országgyűlési képviselő és több civil szervezet, például a katolikus orvosok. Ékes szerint a homoszexualistás mentális betegség, a felvonulók pedig félelmet keltenek. A Fidesz szerint Ékes magánemberként fejtette ki véleményét.
Ékes Ilona pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján azt hangoztatta: provokatív rendezvény helyett valódi társadalmi és szakmai párbeszédre lenne szükség a homoszexualitásról. Az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának tagja a budapesti rendőrfőkapitányhoz, Tóth Gáborhoz intézett levelében azt írta: a melegfelvonulás alkalmas arra, hogy félelmet, visszatetszést keltsen az emberekben, és veszélyezteti a kiskorúak fejlődését.
Mint hozzátette, a tavalyi rendezvényt megzavaró súlyos atrocitások bizonyítják, hogy a felvonulás megtartása az idén is a közrend, a közbiztonság és az ifjúság egészséges fejlődésének sérelméhez vezetne. Arra mutatott rá, hogy idén a korábbiaktól eltérően nem a nyári szezonban, hanem már az iskolai év megkezdése után tartanák a programot, így nagy valószínűséggel több gyerek láthatná a rendezvényt, s ez - mint fogalmazott - veszélyeztetné a megfelelő szellemi és erkölcsi fejlődésükhöz biztosított alkotmányos jogot.
A Fidesz nem kommentál |
Ékes Ilona magánemberként tartott egy saját maga által szervezett sajtótájékoztatót a melegfelvonulásról, amelyen a magánvéleményét mondta el, ezért a Fidesz ehhez semmit nem kíván hozzáfűzni - mondta Havasi Bertalan, az ellenzéki párt sajtófőnöke pénteken az MTI kérdésére. Ennek ellentmond, hogy a sajtótájékoztató egy nappal korábban meg volt hirdetve, ebben pedig Ékes Ilona a Fidesz képviselőjeként, bizottsági tagként szerepel, arról azonban egy szó sincs, hogy magánemberként, vagy valamely más szervezet nevében szólalna meg. |
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
A sebesültek közül kettő állapota súlyos.
Magyar Péter meg is osztotta az Európai Néppárt elnökének levelét.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.