Zsobrák Péter tájékoztatása szerint a férfi a tévé tetejére tette a gyertyát, de amikor lefeküdt, elfelejtette eloltani. Amikor a gyertya leégett, lángra kapott a tévé. A férfi alvás közben pedig belélegezte a mérgező füstöt. A fia találta meg, de már nem tudott rajta segíteni. A rendőrség közigazgatási eljárást indított.
Leégett gyertya okozta egy idős férfi halálát
Leégett gyertya okozta egy 82 éves férfi halálát Szentkatalinban - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Alkotmányellenesen szabályozzák több mint 15 ezer katona jogállását – így csúszott félre a nagy honvédelmi reform
Ugyan ma 41 fok is lehet a csúcshőmérséklet, de van, ahol zivatarra is lehet számítani jégesővel
Megdőlt a napi melegrekord, vízkorlátozás Pátyon, szenved egész Európa
Eltett 60 üveg befőttet, majd törvénytervezetet olvasott és ettől ávéházni kezdett a fideszes Czunyiné, a Védvonal vezetője
Új Államvédelmi Hatóság épül – elég a gyanú... – elmélkedett a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatalról a fideszes jogsegélyszolgálat, az Orbán Viktor ötletére alapított Védvonal vezetője.