„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Előbb közerkölcsöt sértett, majd pizsamát lopott az az ózdi férfi, akit a rendőrök a közelmúltban kaptak meztelenkedésen a város közterületén.
A Borsod megyei rendőr-főkapitányság a múlt héten, csütörtök éjjel történt eset előzményeiről elmondta, hogy az ózdi rendőrkapitányság ügyeletére kevéssel 23 óra után egy helybéli tett bejelentést, amely szerint a Katona József utcában egy meztelen férfi sétál.
A helyszínre érkező járőrök meg is találták a zavarodott férfit, aki mindössze egy karórát viselt. A neki feltett kérdésekre ellentmondásosan válaszolt. Először közölte a rendőrökkel, hogy nincs közük hozzá, hagyják békén, majd azt mondta: fogadásból vetkőzött le. Végül pedig arra hivatkozott, kártyán vesztette el ruháját. Tekintettel arra, hogy a férfi zavart állapotban volt, mentőt hívtak hozzá, és beszállították az ózdi kórházba.
Felvételekor kapott egy pizsamát, amíg azonban a regisztrációját intézték - immár pizsamásan - megszökött a kórházból. Rövid keresés után a rendőrök körülbelül két kilométerrel arrébb találtak rá, amint Ózd Falu elnevezésű városrészében a bokrok között bujkált. Így újra rendőrautóba került a 42 éves férfi, aki ellen a közerkölcs megsértése és a pizsamalopás miatt szabálysértési eljárást kezdeményeztek.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.