„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
"A sorozatgyilkosságok sajtóban megjelent nemzetbiztonsági összefüggéseinek hátteréről" szóló tájékoztatást hallgat meg ma az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága, a délben kezdődő zárt ülésnek ez az egyetlen napirendi pontja.
A bizottság összehívását Ficsor Ádám, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter kezdeményezte, hogy tájékoztatást adjon a romagyilkosságokkal összefüggésben készült, a világhálóra került - a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) állítólagos szerepéről készült - írásos anyaggal kapcsolatban.
Az internetre augusztus 29-én került fel egy háromoldalas dokumentum, amely szerint a romagyilkosságok egyik feltételezett elkövetőjét már korábban is figyelték a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok, de amikor az fegyvervásárlásába kezdett, megszüntették a titkos adatgyűjtést. A másik gyanúsított pedig állítólag a Katonai Biztonsági Hivatal "titkos kapcsolata" volt. A feljegyzés szerzője kemény kritikával illette Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) leköszönő főigazgatóját, majd feltette a kérdést: kinek, illetve kiknek állhatott érdekében a romák körében elkövetett gyilkosságsorozat.
Egy nappal korábban a köztévé arról számolt be, hogy a titkosszolgálat évekig figyelte a romagyilkosságok egyik gyanúsítottját. Az MTV Híradójának információi szerint a testvérpár egyik tagjának telefonbeszélgetéseit azért hallgatták le, mert közismert volt, hogy szélsőséges nézeteket vall. Beszámoltak arról is, hogy a gyanúsított megfigyelését két hónappal az első gyilkosság előtt befejezték.
A háromoldalas anyag miatt az NBH-nál belső vizsgálatot rendeltek el, a tárca nélküli minisztert a szolgálatok irányításában segítő, a Miniszterelnöki Hivatal keretei között működő Nemzetbiztonsági Iroda (NBI) augusztus 31-én közleményben tudatta: nem dokumentum, hanem az NBH belső információiból, valamint a cikk szerzőjének ezekből levont következtetéseiből álló összeollózás az anyag. Ficsor Ádám szakminiszter pedig a részletekre is kiterjedő elemzés elkészültével kész ismertetni annak megállapításait a Nemzetbiztonsági Bizottsággal, amelynek összehívását kéri.
Mint az NBI tudatta, a miniszter utasítására külön értékelik, hogy milyen szerepük volt a szolgálatoknak ezen ügy felderítésében, és tekintetbe veszik azt, hogy az azóta letartóztatott feltételezett elkövetők egyike szélsőséges szervezetben vett részt, és ezért korábban huzamosabb ideig az NBH látókörében volt. Hangsúlyozták: az NBH ebben az ügyben külső engedélyhez kötött titkos információgyűjtést addig folytatott, ameddig annak törvényi feltételei fennálltak.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.