Csütörtökön kapta kézhez a felmondást tartalmazó határozatot Rankasz Ernő. Nagy Csaba elmondta: az indoklást 19 oldalon keresztül taglalják a levélben. Az alpolgármester a "szokásos történetek" mellett kirívó esetként említette, amikor az ügyvezető munkaidőben, feltételezhetően felesége balatoni telkén kerítést építetett a kollégáival, és ehhez cégautóval szállította az építőanyagot. Az alpolgármester szerint az is "érdekes", hogy a temető területén nyolc fa kivágására kértek engedélyt, ennek ellenére sokkal több "tűnt el", de az ügyletből a vállalatnak nem származott bevétele, sőt a cégvezető saját maga is hasznosított néhány fát. A menesztett ügyvezető által használt céges autótól is megválnak, ezen a poszton ugyanis véleménye szerint nincs szükség effajta pazarlásra - tette hozzá.
Nagy Csaba közölte, hogy hamarosan pályázatot írnak ki a megüresedett állásra, addig is a városi vagyonkezelő cég, a Pécs Holding Zrt. egyik munkatársa irányítja a Pécsi Temetkezési Vállalatot. Rankasz Ernőt (aki egyébként 2006-ban az MSZP képviselőjelöltje volt) az MTI pénteken többször próbálta elérni telefonon, sikertelenül.
Augusztus közepén indított nyomozást a rendőrség a Pécsi Temetkezési Vállalatnál feltételezett visszaélések ügyében. A városi önkormányzat azután tett feljelentést, hogy egy telefonos bejelentésre indult belső vizsgálata során felmerült: a vállalat vezetői céges autóval mentek nyaralni, az igazgató indoklás nélkül 50 ezer forinttal megemelte a főkönyvelő fizetését, négy középvezető pedig ebben az évben 560 ezer forintnyi üdülési csekket kapott.
Felrótták Rankasz Ernőnek azt is, hogy a társaság a közelmúltban 630 szociális temetésekre szánt koporsót vásárolt, holott az önkormányzat szerint évente alig százra van szükség. Rankasz Ernő az MTI-nek akkor azt mondta: az 50-60 ezer forintos koporsókhoz egyenként mindössze 16 ezer forintért jutottak hozzá, de az ügylet feltétele az volt, hogy valamennyit vegyék meg. A vásárlás a cégnek 12 millió forint forintjába került, ami szerinte évi félmilliárdos bevételnél nem nagy tétel. Hozzátette: sokkal hamarabb elfogynak a koporsók, mint ahogy azzal az önkormányzat kalkulál.
Elbocsátották a pécsi temetkezési vállalat vezetőjét
Rendkívüli felmondással, azonnali hatállyal menesztette a pécsi önkormányzat a helyi temetkezési vállalat vezetőjét, Rankasz Ernőt - közölte Nagy Csaba fideszes pécsi alpolgármester; a cégnél feltételezett visszaélések ügyében egy hónapja indított nyomozást a rendőrség.
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.