A július 2-án feloszlatott szervezet a hét végén Kerepesen tartotta családi napját; egy magánterületen mintegy 500 ember jelent meg, többen a gárda egyenruháját viselték. A rendőrség azért avatkozott be, mert szerintük a "résztvevők egy része megvalósította a feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvétel szabálysértését". Összesen 477 embert igazoltattak, 17 ellen szabálysértési eljárás indult, egy ellen pedig büntetőfeljelentést tettek (utóbbit nem a rendezvénnyel kapcsolatban, hanem más bűncselekmény miatt).
A Népszava úgy tudja, hogy nem jelöltek meg senkit a rendezvény szervezőjeként, így egyesülési joggal való visszaélés miatt várhatóan nem indul majd eljárás. Emlékeztetőül: a gárda augusztus 22-i, szentendrei illegális avatása miatt épp ezen tényállás szerint indítottak eljárást Vona Gábor Jobbik-elnök ellen.
A gárdisták sem tétlenkedtek: nemrégiben közölték, hogy a rendőrség ellen tettek feljelentéseket. Most azt tudatták: hivatali visszaélés miatt több gárdista is feljelentést tett, de az intézkedő rendőrök ellen is tettek bejelentést, amiért azok nem tagadták meg a – gárdisták szerint – jogszerűtlen parancsokat – olvasható a lapban.
Újabb eljárások indultak gárdisták ellen
Ismét szabálysértési eljárások indultak egy Magyar Gárda-rendezvény miatt - írja hétfői számában a Népszava.
Benkő Péter neve is szerepel az ügynökhálózat nyilvántartásában
Az adatokból nem derül ki, hogy Benkő adott-e le jelentéseket az állambiztonságnak, csak az a biztos, hogy tagja volt a hálózatnak.
Gáti Oszkár: Úgy mutatkoztak be, hogy rendőrök, és a barátom büntetőügyében keresnek
Bombameglepetés: emberhátrányban győzött 2–0-ra a Fradi a San Siróban
Tóta W. Árpád: Másfél évtizedig fojtogatták Magyarországot, ideje, hogy feloldódjanak a közös hahotában
Akár a börtönbe is bemegy a bizottság Matolcsyért
Videóriport a parlamentből.