A tűzoltók hoztak le egy pártelnököt a Szabadság hídról

A tűzoltók hoztak le a budapesti Szabadság hídról egy férfit, aki szerda délután négy óra körül mászott fel oda - közölte Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője

  • MTI
A tűzoltók hoztak le egy pártelnököt a Szabadság hídról

Az MTI munkatársának helyszíni értesülései szerint a hídra Benke Gábor, az Új Szociáldemokrata Néppárt elnöke mászott fel. A pártelnök azzal indokolta tettét, hogy találkozót kért Sólyom László köztársasági elnöktől, de nem kapott időpontot. Azt mondta, hogy az "állami tolvajlások", a korrupció ellen szeretne tiltakozni. A rendőrség azt közölte, hogy a hidat mintegy ötven percre lezárták, de már zavartalan a forgalom.

Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között

Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.