Mindkét busznál ugyanaz a hiba fordult elő, letiltott a jármű elektronikája, de a hibát hamar elhárították, így nem maradt ki egyetlen járat sem. A BKV sajtóirodája a meghibásodásokról annyit közölt: az egyik autóbuszon az ajtó működtetéséhez szükséges berendezés romlott el. Finomhangolásra van szükség a buszok motorterében található, hőmérsékletet mérő szenzoroknál is, s ez hétfőn a forgalomban további fennakadásokat okozott.
A Van Hool autóbuszokat a BKV Belgiumból vásárolta. A 32 darab, 300 ezer kilométert futott, nyolcéves csuklós busz egyenként 20 millió forintba került. Az első ilyen jármű június végén érkezett meg Budapestre.
A BKV hétfői közlése szerint a buszok a koruknak megfelelő állapotban vannak. A forgalomba állítás autóbuszonként mintegy 10 millió forintba került, ennek legnagyobb részét a klímák beszerelése tette ki. A forgalomba állított járművek a 23-as autóbusz vonalán közlekedtek, a Boráros tér és a pesterzsébeti Ady Endre tér között.
BKV: forgalomba álltak a Van Hool-buszok, két kisebb hiba történt
Forgalomba állították hétfőn az első öt, Belgiumból vásárolt használt Van Hool autóbuszt Budapesten, de két jármű már az első napon műszaki hibás lett - közölte az MTI érdeklődésére a BKV fődiszpécsere.
Magyar Péter bejelentette: ők kapják meg a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást
A rászoruló családok körét ismertette a miniszterelnök.
Meghallgatás nélkül döntött a tiszás többség: megvan a közmédia átmeneti vezetője
A Szerencsejáték Zrt. vezére repült, de a NER szponzora még a helyén van
Fontos új tényezőket azonosítottak a fiatalkori vastagbélrák kialakulása mögött
Telex: Az ügyészségen belül elkezdték fúrni a legfőbb ügyészt
Újabb KDNP-s lépett ki a pártból
Lépett a Védvonal: felszólították az egyik hírportált, hogy távolítsák el a súlyos beteg Kovács Ákost gyalázó kommenteket
Korábbi RTL-es lesz Vitézy Dávid tárcájának sajtófőnöke
Lázár megszüntette, Vitézy visszaállítja
Orwelli világ, hideg polgárháború kezdete: Áder János elmondta a véleményét Sulyok Tamás tervezett eltávolításáról
Egy település példája mutatja, mennyit számít egyetlen esős nap az ivóvíz-felhasználásban
Gyomaendrődön több mint egy centiméter csapadék hullott kedden.