A KSH a 2009. január-júliusi és az egy évvel korábbi azonos időszak adatai alapján készítette el jelentését, amelyet az MTI-nek is megküldött. A tájékoztatás szerint az idei év első hét hónapjában 56 ezer gyermek született, 2,1 százalékkal kevesebb, mint tavaly ilyenkor. A halálozások száma közel 77 ezer volt, ez 0,6 százalékkal haladja meg az egy esztendővel korábbi adatot. Ezer lakosra 9,6 élve születés és 13,2 halálozás jutott.
Ez azt jelenti, hogy a természetes fogyás egy év alatt 20776 fő, 1687-tel több, mint 2008 első hét hónapjában. A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 11 ezer fővel csökkent. Eszerint a népesség lélekszáma az időszak végén 10 millió 20 ezer fő.
Az adatok szerint ha hasonló lesz a népességmozgás tendenciája a következő években, akkor Magyarország lélekszáma két év múlva csökkenhet a lélektani 10 millió fős határ alá. A KSH közölte azt is, 2009 első hét hónapjában 20709 házasságot kötöttek, 1042-vel (4,8 százalékkal) kevesebbet, mint 2008 azonos időszakában.
KSH: egy kisvárosnyi emberrel kevesebben vagyunk
11 ezer fővel csökkent Magyarország lakossága az elmúlt egy évben, ám a lélekszám-csökkenés közel kétszer ekkora lenne, ha a természetes fogyás adatait nem javítaná a bevándorlás - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn közzétett gyorstájékoztatójából.

Kocsmaprogram után józanodás: vidéki ajándékai ellenére gyengül a Fidesz a községekben
Annak ellenére vesztette el a községekben magabiztos előnyét a Fidesz, hogy a kormány több programja, kampánya is kifejezetten a kistelepüléseken élőket célozta – mutatott rá a friss Medián-felmérés eredményeit értékelve Nagy Attila Tibor politikai elemző.
Gulyás Gergely: Pontos és hiteles az Orbánnál megjelent koporsós videó – kormányinfó
Már nem holtversenyben, hanem egyedül vagyunk az EU legszegényebb országa
Magyar Péter: A leendő Tisza-kormány haladéktalanul eltörli a volt államfőket megillető juttatásokat
Magyar Péter közölte Weberrel, hogy a Tisza nem támogatja Ukrajna gyorsított EU-csatlakozását
Kösz, jól: Sportolok, diétázom, mégsem fogyok. Mit csinálok rosszul?
A reklámügynökségek jócskán megcsapolják az állami divatügynökség pénzét
„Hétfőn még vezettél egy 400 fős céget, kedden meg már otthon ülsz” – magyar menedzsereket is elsöpört a kirúgási hullám
Váratlan dologra készül az Orbán-kormány, az utódja százmilliárdokat bukhat a rezsicsökkentés miatt
„Eszüknél vannak, kedves kollégák?”
Parázs vita zajlott az EP-ben Magyarországról.
Vlagyimir Putyin kész találkozni Volodimir Zelenszkijjel, és szerinte a NATO nem jelent fenyegetést Oroszországra
Donald Trump: A teljes győzelem, és nem egy tűzszünet a cél
Hat magyar állampolgárt evakuáltak Iránból, már szervezik a hazautazásukat
Mire elég a foci egy balhés borsodi srácnak, ha felfigyel rá a Fradi?
Kis János: Könnyen rajtaveszthet Orbán a választások megpuccsolásán
Freund Tamás nyíltan szembemegy a kormány terveivel
Különleges feladatok várnak Rogán Antalra honvédelmi válsághelyzet és hadiállapot idején egy rendelettervezet szerint
Meglehetősen szabad kezet kapna rendkívüli helyzetekben a miniszter.