A képviselők Németh Imre magatartását kifogásolják, aki azt követően, hogy Mohácson a tervekkel ellentétben nem állítottak Trianon-emlékművet, minden városi ünnepen tüntet. A férfi a közgyűlés ülésein is rendre megjelenik, kifeszít egy Csalás történt a városházán? feliratú drapériát, s elégedetlenségét füttyel is kifejezi.
Szekó József, a Duna-parti város polgármestere szerint több vizsgálat végeredménye is bizonyítja: nem történt törvénytelenség az emlékmű kapcsán. Úgy vélte, a több éve folyó cirkusz már komikus és szomorú is egyben, az igazságszolgáltatás ugyanis nem képes megvédeni a jóérzésű többség jogát a békés gyülekezéshez.
A testület kifogásolja a rendőrség munkáját, mert a képviselők megítélése alapján "egy személy nem tud gyülekezni", ezért Németh Imre magatartása nem minősül a gyülekezési jog gyakorlásának. Garamvári Gábor, Mohács rendőrkapitánya ugyanakkor azt hangsúlyozta: a rendőrség a jogszabályokat betartva jár el, a véleménynyilvánítás alapjog, amelyet korlátozni csak kivételes esetekben lehet.
A lap megkereste Németh Imrét is, aki írásban adott válaszában kikötötte, annak rövidítéséhez nem járul hozzá. A baranyai napilap terjedelmi okokra hivatkozva nem közölte azt.
Egy ember tüntetései miatt kér minisztériumi segítséget Mohács
Az igazságügyi tárcához fordul Mohács képviselő-testülete, mert megelégelte, hogy egy demonstráló minden városi ünnepséget megzavar - írta kedden az Új Dunántúli Napló.
Tóta W. Árpád: Magyarország, okosotthon
Török Gábor és Melléthei-Barna Márton is megszólalt azután, hogy Magyar Pétertől elvették a szót a parlamentben
Felszámolás alá került a Doktor24 magánegészségügyi szolgáltató, a cég szerint eljárási hiba történt
Lánczi Tamás reagált a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetésére
El lehet-e húzni tizenegyesekig a meccset a világ legjobb támadói ellen?
Majtényi László: Szegény-szegény kis Magyarország! A nép szava
Panyi Szabolcs: Orbán Viktor az aranykonvojügy érintettjeivel egyeztetett Mészáros Lőrinc villájában
Vitézy üzent a Balatonon nyaralóknak, kiterjesztik a Balaton24 jegyet
A Fidesz biztonsági igazgatója lett a menesztett TEK-vezér
Nem hagyták az út szélén Hajdut.