"Ennek a kormánynak, ennek a válságkezelő kormánynak csak akkor és addig van értelme, amíg nagyon rövid idő alatt nagyon jelentős lépéseket tud tenni a krízis kezelésére" - mondta a kormányfő a Columbia Egyetemen a magyar gazdaság helyzetéről tartott előadása végén egy, a közönség soraiból feltett kérdés kapcsán.
"Egy béna kacsa kormánynak nincs értelme (...) rosszabb az előrehozott választásoknál is" - fogalmazott, hozzátéve ugyanakkor, hogy az aktív válságkezelés jobb a válság közepén folytatott kampánynál. Azt mondta, optimista, mert a parlament már jóváhagyta a legnehezebb lépéseket, elfogadta az adó-, a nyugdíj- és a szociális reformot.
A kormányfő arról beszélt, hogy a magyar gazdaság megítélése a nemzetközi pénzügyi piacokon észrevehetően, pozitív irányban megváltozott. A nagyjából 150 fős hallgatóság előtt kifejtette, ennek az az egyik legfőbb jele, hogy a magyar országcsődkockázati mutatók csökkentek.
"Sok pozitív hír jelent meg a magyar gazdaságról" - mondta, s utalt arra, hogy londoni és New York-i bankházak, közöttük a Merrill Lynch és a JP Morgan kedvező értékeléseket bocsátottak ki. Bajnai Gordon előadásában azt mondta, kormánya az első 100 napban jelentős reformokat hajtott végre a nyugdíj-, a szociális és az adórendszer területén. Szerinte a tartós növekedés egyik legfőbb akadálya a felnőtt lakosság alacsony foglalkoztatottsági aránya, amelyen feltétlenül javítani kell. Azt mondta, minden országnak le kell vonnia a válság rá vonatkozó tanulságát, "Magyarországnak is végre kell hajtania saját házi feladatát".
Kitért arra is, különösen aggódik amiatt, hogy a világ bizonyos részein a protekcionizmus és a nacionalizmus kedvezőtlen jelenségeknek ad teret. A politikusok gyakran a nacionalizmust használják fel a valódi gazdasági problémák elrejtésére, amelyeket nem tudnak vagy akarnak megoldani - mondta.
Bajnai Gordon egy kérdéssel kapcsolatban kifejtette: bárki is nyeri meg a jövő tavaszi választást Magyarországon, a józan ész politikáját kell követni, takarékos, egészséges, bizonyos értelemben fundamentalista gazdaságpolitikát folytatva.
A hallgatóság egy másik kérdésére válaszolva elmondta: nem tervez politikai karriert, ő technokrata szakember, egyik pártnak sem tagja, és azzal a feltétellel vállalta el a miniszterelnökséget, hogy csak a jövő tavaszi választásokig vezeti a kormányt. Azt mondta, az a célja, hogy jobb állapotban adja át utódának az országot, mint kapta, személyesen majd később dönt arról, milyen irányban lép tovább.
Bajnai lemond, ha nem szavazzák meg a költségvetést
Bajnai Gordon miniszterelnök szerdán New Yorkban jelezte: lemond, ha a parlament nem fogadja el a költségvetést novemberben. De azt is közölte, bizonyos benne, hogy a tervezetet a törvényhozás jóváhagyja.

Itt az ideje megszüntetni a szállodai svédasztalos reggelit?
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
„Úgy voltunk vele, hogy Orbán Viktor megvéd minket” – megrázta a kárpátaljai magyarokat a munkácsi rakétatámadás
Földes András riportja Munkácsról.
Kéri László: Sulyok Tamás bukhat, durva konfliktusok jöhetnek a Tisza szigeteken belül – Fülke
Magyar Péter: Úgy hallom, hogy Nagy Márton távozik
Havi 13 milliárdos veszteséget okoz a kereskedőknek az árrésstop, elbocsátások jöhetnek a boltokban
Hat diák a tengerbe fulladt egy iskolai kiránduláson Egyiptomban
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Forgatás közben halt meg az Emily Párizsban rendezőasszisztense
Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között
A „mocskos Fidesz” nem kritika, hanem politikai uszítás – véli a fiatalokért felelős államtitkár
Így maradhatunk fittek akár 100 év felett is anélkül, hogy edzőterembe járnánk
Egy legendás hang, amelyre több generáció emlékszik: így működött a betárcsázós internet
Felfüggesztette a kereskedelmi csomagok kézbesítését Amerikába több európai posta
Két Fülöp-szigeteki vendégmunkás is perel, mert ki akarják őket utasítani Magyarországról
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.