Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A januári 10,1 milliárd forint után augusztusra 20,1 milliárd forintra emelkedett a költségvetési intézmények tartozásállománya – írta a Napi Gazdaság.
A lap csütörtöki számában a kincstár adataira hivatkozva azt irta, hogy a kifizetetlen számlák elsősorban az orvos-egészségügyi intézményeknél, klinikáknál gyarapodtak: tartozásuk már meghaladja a kilencmilliárd forintot.
A rendőrség kifizetési hátraléka 4,2 milliárd forintra rúg, a fővárosi kapitányságok 496 millió forintos hátralékából 126 millió az APEH-et illeti.
A lap azt írja, hogy „a szigorú költségvetési korlátok ellenére – vagy épp ennek következtében” – csak augusztusban 2,5 milliárd forinttal nőtt az intézmények kinnlevősége, szinte kizárólag a piaci beszállítóknak ki nem fizetett számlák adják ki a tartozás összegét.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.