„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Szinte valamennyi, pénzügyekkel kapcsolatos hatáskörétől megfosztja a kormány Hiller István oktatási minisztert – állítja keddi számában a Magyar Nemzet az Oszkó Péter pénzügyminiszter által benyújtott salátatörvényre hivatkozva. A minisztérium tételesen cáfol.
A Magyar Nemzet mai számában megjelent cikk és annak szinte valamennyi állítása nevetséges. A legalapvetőbb ismereteket is nélkülözik azok a „víziók”, amelyeket a Magyar Nemzet közölt - közölte az OKM a napilap mai cikkére reagálva.
A lap azt írta, hogy Hiller István még az érettségi tárgyakról sem dönthet önállóan, és nem kizárt, hogy jövőre már az általános és középiskolai felvételiért is fizetni kell. A lap szerint jövőre Hiller István csak Oszkó Péter hozzájárulásával állapíthatja meg a tankönyvvé nyilvánítás díját, az érettségi, illetve egyéb szakmai vizsgák vizsgaelnökeinek, illetve a különböző közoktatási szakértőknek a díjazását. A pénzügyminiszter egyetértése kell majd az iskolai felvételi eljárás díjának megszabásához is.
A napilap állításaival szemben a minisztérium azt közölte, hogy az Oszkó Péter pénzügyminiszter által az Országgyűléshez benyújtott úgynevezett „salátatörvénnyel” módosuló közoktatási törvény minden egyes javasolt paragrafusát a Hiller István vezette Oktatási és Kulturális Minisztérium készítette. A „salátatörvény” idézett rendelkezései csupán egyértelművé teszik azokat a már létező felhatalmazásokat, amelyek alapján a kormány, illetve az oktatási miniszter rendeletet adhat ki, az illetékes hatóság pedig igazgatási szolgáltatási díjat szedhet. Pontosító, felhatalmazó rendelkezések szerepelnek a tervezetben - írja reagálásában az OKM.
Jövőre az oktatási miniszter helyett a kormány dönti majd el, hogy melyik tárgyból lehet érettségi vizsgát tenni, és melyikből nem - írja a lap, ám a tárca szerint ez nem igaz. "Az érettségi vizsgarendszer működtetését tizenkét éve kormányrendelet szabályozza. Miként jelenleg is miniszteri rendelet szabályozza a tankönyvvé nyilvánítás feltételeit és igazgatási szolgáltatási díját" - írják közleményükben.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.