Az öt férfivel szemben csoportosan, a köznyugalmat súlyosan megzavarva és nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette miatt folytat eljárást a rendőrség - mondta Váradi Piroska, megjegyezve, hogy ezzel már 23-ra emelkedett a Cozma-ügyben gyanúsítottak száma. Közülük tízen védekezhetnek szabadlábon.
Döntő többségük ellen garázdaság miatt folytatnak büntetőeljárást, másokat életveszélyt okozó súlyos testi sértés miatt vontak eljárás alá, míg társtettesként elkövetett emberöléssel három férfit gyanúsítanak - mondta a szóvivő. Közlése szerint a 23 gyanúsított közül jelenleg tizenhárman vannak előzetes letartóztatásban.
Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román válogatott kézilabdázóját február 8-án egy szórakozóhelyi szóváltást követően gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt. A segítségére siető sporttársai közül - Zarko Sesum szerb és Ivan Pesic horvát válogatott kézilabdázó - életveszélyesen megsérült, mindkettőjüket meg kellett operálni, s hosszú ideig kórházi kezelésre szorultak.
Újabb öt gyanúsított a Cozma-ügyben
Újabb öt személyt gyanúsít a rendőrség a Cozma-üggyel kapcsolatosan; a balatonvilágosi, balatonfőkajári, szalántai és keszüi lakosok szabadlábon védekezhetnek - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.