Az éjszakai órákban egy Tornyiszentmiklós felé haladó román rendszámú kisbusz átsodródott az út bal oldalára, ahol összeütközött a szemből érkező, ugyancsak román autóbusszal. A kisbusz megpördült, az autóbusz pedig az út menti csaknem négy méter mély árokba borult. A kisbusz vezetője könnyebb sérüléseket szenvedett, az autóbusz utasai sértetlenül megúszták a balesetet. A kisbuszt a műszaki mentők éjszaka elvitték a helyszínről, az árokba sodródott autóbuszt pedig a mezőgazdasági területen ideiglenesen kiépített földúton szombat délután szállítják el. Az autótat így nem kell lezárni, legfeljebb forgalomlassítást kell majd elrendelni - mondta el Horváth Csaba, a Zalában, Szlovéniában és Horvátországban speciális mentőfeladatokat ellátó csoport vezetője.
Lánctalpassal viszik el az M70-esen árokba borult buszt
Ideiglenes utat építenek ki Letenye és Murarátka között, hogy lánctalpas vontatóval el tudják szállítani az M-70-es autóúton árokba sodródott román rendszámú autóbuszt.

„Ehhez hasonló kihallgatásokat látott már a magyar történelem” – itt van Karácsony Gergely nyilatkozata, amit a rendőrségen tett
Die Welt-kommentár: Ennek az EU-nak vége
Megható, miről posztolt utoljára Kathi Béla
Meghalt Kathi Béla világbajnok testépítő
Magyarországon több bankadót fizet az Erste, mint a többi országban összesen, de van, amiben a magyar piac a legjobb
Ötpárti parlamentet jósol és stabil Tisza-előnyt mér a Republikon friss kutatása
Készülhetünk a dugókra: egy hónapig lezárások lesznek az M0-son Törökbálintnál
A Mohu csökkenteni akarja a palackdíjakat a nagy boltoknál
„A lakásvásárlás mindenkinek drágább lesz” – több sebből vérzik az Otthon Start a rászorulókat segítő szervezet szerint
Marabu Féknyúz: Hálátlan fiatalok
Nem jön az EU-pénz, alternatív forrásokat keres a MÁV-nak Mr. Oroszország
Rossz hír a dohányosoknak: jövedékiadó-robbanás jön az EU-ban
Egyes termékeknél a javasolt emelés meghaladja az 1000 százalékot.